2024. április 19., péntek

Hétgyermekes anyát adtak férjhez

Az oromhegyesi új Kávai család hivatalosan is él

Januárban jártunk az akkor hatgyermekes oromhegyesi fiataloknál, Szintiánál és Istvánnál, akikre azért figyelt föl a közvélemény, mert az összefogásnak köszönhetően némileg javult a sanyarú helyzetük.

Előtte egy olyan házban laktak, amely nemhogy a mai kor igényeit nem elégítette ki, de szinte nem volt alkalmas lakhatásra, sőt életveszélyessé vált a lakhelyük. Szintia öt gyermekkel érkezett Oromhegyesre, ahol István mellett találta meg a boldogságot, az előző kapcsolatából származó utódok sem tántorították el a férfit, hogy új életet kezdjenek.

Az önkormányzati dolgozók és civil összefogás eredményeképp rengeteg felajánlás érkezett hozzájuk, hiszen az embereket megérintette az akkor hatgyermekes család sorsa. Felismerve azt, hogy segíteni kell, sikerült átköltözniük lakható élettérbe, egy másik házba Oromhegyesen egy jótevőnek köszönhetően, aki rendelkezésükre bocsátotta addig lakatlan házát.

Most, júliusban pedig ismét fordulóponthoz érkezett az életük. Immár hét gyermekkel. A sorsukat végig figyelemmel kísérő és egyengető Csikós László, a magyarkanizsai önkormányzat szociális és egészségvédelemmel megbízott tanácstagja segítőjével, Teslić Zorannal együtt, aki helybeliként teljesen rálátott a fiatalok hétköznapjaira, folyamatosan egyengette a család életét. Szerdán, most már mondhatjuk, Kávaiék hivatalosan is – egybekeltek.

Hogy mivel teltek az elmúlt hónapok az oromhegyesi család megsegítésének ügyében, arról Csikós László a következőket mesélte el (a sikertörténetről, amely, reméljük, nem marad egyedi a községben):

– Mindenekelőtt a papírjaikat kellett rendbe tennünk, mindegyik gyermek anyakönyvi kivonatát, eljárást kellett indítani a negyedik gyerek szülői gondozásáról és elhelyezéséről, hiszen a biológiai apa mindössze egy gyermeket, mégpedig a fiút vette nevére. Nekünk kötelességünk gondoskodni, segíteni, induljunk csak ki abból, hogy aki ennyi gyerekkel megáldotta a nemzetet, a közösségnek nem akkor kell beavatkoznia, amikor baj van, hanem megelőzni azt, figyelemmel kísérni a családot úgy, hogy ne sértsünk emberi jogokat.

– Mi számít bajnak?

– Ha a gyerekek éhesek, nem járnak iskolába, elkezdenek lopni, megromlik az együtt élők között a viszony, és aztán ennek a halmozott formája is felütheti a fejét, a családon belüli erőszak.

– Ők mennyire voltak tisztában a lehetőségeikkel? Úgy emlékszem, hogy legutóbbi ottjártunkkor az anyuka nem tudta, milyen segítséget igényelhet.

– Most már odáig jutottunk, hogy az első négy gyerekre és önmagára az anyuka szociális segélyt kaphat és kap is. Ezt a jogot megvalósítottuk. Ez jobb, mint a semmi, de még mindig nem elég a család megélhetéséhez. Hogy ez mind létrejöhetett, kellett egy állandó lakcím, az anyakönyvi kivonatok, az állampolgárság. A ház tulajdonosának beleegyező nyilatkozatára is szükség volt, továbbá a foglalkoztatási szolgálat helyi irodájába való bejelentkezésre. Ezekkel az okiratokkal a szociális központhoz kellett fordulniuk, akik végigelemezték, és javasolták az állandó szociális segélyt a sok kiskorú gyermekre való tekintettel, de a szerb állam csak az első négy gyerekre fizet szociális segélyt! Hiába kilenctagú a család, a törvény értelmében hat tag kaphat segélyt. A családi és születési pótlék esetében is ugyanez a helyzet. Az önkormányzat fizeti a gyerekek ingyen uzsonnáját, szeretnénk, hogy Oromhegyesen is legalább tíz gyereknek biztosítani tudjuk az ingyenkonyháról való étkezést. A Vöröskereszt is segítséget nyújt élelmiszercsomagokkal, hiszen nagyon fontos, hogy szép és jól táplált, megfelelő iskolai eredményeket elérő gyermekek neveledjenek ki közösségünkben.

– Miért volt szükség arra, hogy Szintia és István összeházasodjanak, egyáltalán az ő kezdeményezésük volt-e?

– Konzervatív ember vagyok, de hogy mindezek az imént felsorolt jogok működjenek, ehhez kell egy házasságról szóló anyakönyvi kivonat. Természetesen elfogadják a közjegyző előtt hitelesített nyilatkozatot az együttélésről is, de sokkal egyszerűbb házassági anyakönyvi kivonattal bizonyítani a családi egységet és az együttélést honosítás esetében, ami szintén folyamatban van, és sokkal könnyebb így bizonyítani az együttélést a jelenleg kiírt pályázatban, amely azoknak a fiatal pároknak szól, akik falun családi házat és háztájit vásárolhatnak.

– Az esküvőt szerdán, július 19-én tartották. Hogyan zajlott?

– Mivel először voltam életemben násznagy, meg a kollégám is, aki szintén a községi tanács tagja, azt kell mondanom, megható volt. A pár mindvégig fogta egymás kezét. Ők ketten együtt akarják az életet, továbbá felnevelni a hét gyermeket. Ez evidens, amióta megismertem őket, és ez a varázs most is kitart, amit életben kell tartani.

Hivatalosan is egy család lettek Kávaiék, akik példái annak, hogy az új, jobb élet megkezdése sosem késő, még ha több gyermek is van az egyik oldalon, a segítség érkezik, nevezzük azt gondviselésnek vagy akármi/akárki másnak.