Dormán László fotója (1979)
A Tanyaszínház jelentőségéről, művelődési életünkben betöltött érdembeli szerepéről más sokan szóltak, írtak. A megítélések mindegyike egyértelműen a Tanyaszínház fontosságát, küldetésbeli szerepét hangsúlyozta, fejet hajtva a Tanyaszínház megálmodói és éltetői előtt! Azonban, (legalábbis számomra), a Tanyaszínházról alkotott véleményét, a leghitelesebben, a legszebben, annak egyik hűséges, végtelenül egyszerű nézője a következő szavakkal fogalmazta meg: „Nálunk három ünnep van a faluban: karácsony, húsvét és a Tanyaszínház!”
Az 1978-as esztendőben a sajtóban megjelent egy kiáltvány (annak nevezem), amelynek néhány mondatát idézem most: Mi, az Újvidéki Művészeti Akadémia hallgatói összefogtunk azzal a szándékkal, hogy a színházat olyan helyekre vigyük el, ahol a művészet ilyen fajtájával egyáltalán nem vagy csak alig találkoztak az emberek. Kis falvak, települések, tanyacsoportok látogatását tűztük ki célul!” Az említett kiáltványt Kovács Frigyes írta alá (s abban az induló kis csoportban ott volt még: Czifra Erika, Hernyák György, Tallós Zsuzsa, Földi László, Szirácky Kati, Kelemen Eta, Csirmaz Margit és Horváth Géza)!
Csantavéren kezdődtek meg a Tanyaszínház első előadásának próbái. Hernyák György akkori rendezőhallgató a Vásári komédiák című színpadi játékot igyekezett színpadra állítani az Újvidéki Művészeti Akadémia lelkes kis csapatával! Az akkori bemutatót a társulat a Kavilló melletti Kispesten tartotta meg!
S elindult a Tanyaszínház! Elindult, színháztörténeti szempontból, igen jelentős útjára. S immáron 40 esztendeje, hogy az a varázslatos ekhós szekér, lelkes, küldetéstudattal felvértezett kis csapatával, ennek a mi kis világunknak úttalan útjait járja. S várják a Tanyaszínházat! A kis falvak, települések, tanyacsoportok zárt kis közösségeinek tagjai. Várják ragaszkodó szeretettel, várják, mert az a kis csapat, minden esztendőben, újra és újra rájuk köszöntött, eljött hozzájuk!
Azt, hogy a Tanyaszínház mindjárt a kezdet kezdetén, világosan megfogalmazott elképzelésével, nemcsak egyszerűen megkapaszkodott, hanem már az első „lépések” után megteremtette létjogosultságát, és beépült, szerves részévé vált művelődési életünknek, mindenekelőtt olyan művészegyéniségeknek köszönhettük, mint amilyen Kovács Frigyes és Hernyák György, valamint a későbbiek folyamán a korán elhunyt Soltis Lajos volt.
Külön meg kell említeni Magyar Attilát (Öcsi), aki, véleményem szerint, nemcsak főkoordinátora a Tanyaszínháznak, hanem a „lelke” is! Ő az, aki elődeinek mélységes elkötelezettségével, évtizedek óta, a szinte állandó jellegű nehézségek ellenére, a Tanyaszínház útját egyengeti, féltve őrizve annak létét, megmaradását.
Több mint 10 évvel ezelőtt, a kavillói ház megvétele után, Magyar Attila, egy akkor vele készült interjúban, a Tanyaszínház sorsával kapcsolatban, derűlátóan nyilatkozott. Néhány mondatát idézem: „Egyfajta előrelépés ez számunkra, biztató jel, hogy a színházat nem fújja el a szél, és megmarad az elkövetkező harminc évre is. Bízom benne, hogy továbbra is lesznek olyan lelkes és fanatikus színinövendékek, akik tovább viszik a hagyományt, hiszen a Tanyaszínház mozgatórugóját, varázsát és erejét mindenkor ők jelentették!”
Magyar Attila nem csalódott. A színinövendékek lelkesedése, fanatizmusa tovább éltette és élteti ma is a Tanyaszínházat. Sőt! A Tanyaszínház idei, 40. bemutatója egy csodálatos művészteleppel is megajándékozza művelődési életünket. Egy művészteleppel, csendes szellemi oázissal, ahol az alkotók, a művészemberek a maguk elhivatottságukkal, értékteremtő munkásságukkal, messze a zajos mindennapok rohanásától, egy embermelegségű, békés kis közösségben, Kavillón, igazolhatják majd, hogy a világtól elzárt településeken is lehet szellemi értékeket közvetíteni, illetve létrehozni.
Több mint egy emberöltő múlott el azóta, hogy útjára indult a Tanyaszínház. S természetesen az idén is jelen lesz művelődési életünkben. S így lesz ez a jövőben is, mert mindig lesznek, akik tovább éltetik a Tanyaszínházat, akik nem hagyják cserben hűséges nézőiket.
