2024. április 19., péntek

Szijjártó: az Európai Bizottság hajtóvadászatot indított néhány közép-európai ország ellen

Az Európai Bizottság "hajtóvadászatot indított" néhány olyan közép-európai országgal szemben, amelyek őszintén és világosan beszélnek az európai kihívásokról és képesek voltak hatékony válaszokat adni azokra - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön az MTI-nek.

A tárcavezető azzal kapcsolatban nyilatkozott, hogy szerdán az igazságügyi reform felfüggesztésére szólította fel a lengyel kormányt az Európai Bizottság, "súlyos aggodalmának" adva hangot amiatt, hogy a tervezett változtatások alááshatják a bírói függetlenséget Lengyelországban.
Szijjártó Péter elmondta, az Európai Bizottság hajtóvadászata keretében "hol Magyarországot, hol Lengyelországot pécézik ki maguknak". Ennek újabb állomása, hogy a bizottság ismételten be akar avatkozni a lengyelek belügyeibe - közölte.
Hangsúlyozta: a bizottságnak az lenne a feladata az európai jogrend szerint, hogy a szerződések betartása felett őrködjön, nem pedig az, hogy "politikai testületként lépjen fel, és pláne nem az, hogy politikai alapú megnyilatkozásokat tegyen". Az Európai Bizottságnak ez a mostani "akciója" az európai szabályokkal és az európai alapértékekkel is ellentétes, "meg vagyunk döbbenve azon, hogy a hajtóvadászatnak egy újabb állomásához érkeztünk" - fogalmazott.
A külügyminiszter kijelentette: Magyarország szolidáris Lengyelországgal, barátságáról és szolidaritásáról ezúton is biztosítja Lengyelországot, délelőtt Orbán Viktor miniszterelnök erről levélben is biztosította a lengyel kormányfőt.
Szijjártó Péter kiemelte: "kiállunk Lengyelország mellett, és arra szólítjuk fel az Európai Bizottságot, hogy ne terjeszkedjen túl a saját hatáskörén, és ne akarjon eljárni politikai testületként, mert az Európai Unióban a politikai testület az Európai Tanács, vagyis az európai uniós tagországok állam- és kormányfőinek testülete, nem pedig az Európai Bizottság".
Csütörtökön megszavazta a lengyel parlament alsóháza (szejm) a legfelsőbb bíróságról (SN) szóló törvényjavaslatot, amelyet korábban az ellenzék és az Európai Unió is élesen bírált.