2024. március 29., péntek

Tárgyalóasztalnál a Fiat és a kormány

A tüntetést beszüntették, a megoldáskeresést pedig tegnap kezdték meg Belgrádban – Ma és a következő napokban újabb tárgyalások esedékesek

Miután kedd este Ana Brnabić kormányfő több mint négy órán keresztül tárgyalt a kragujevaci Fiat sztrájkbizottságával, a tüntető munkások úgy döntöttek, beszüntetik a sztrájkot, és szerdától folytatják a munkát, azzal, hogy a sztrájkbizottság tagjai tegnap a kormány épületében, Belgrádban valamivel 12 óra után tárgyalásokat kezdtek a kormány képviselőinek jelenlétében a Fiat Chrysler vezetőségével.

A Fiat sztrájkbizottságának küldöttsége a tegnapi belgrádi tárgyalásokon (Fotó: Beta)

A Fiat sztrájkbizottságának küldöttsége a tegnapi belgrádi tárgyalásokon (Fotó: Beta)

Ana Brnabić kedd este ugyan rámutatott, hogy a kormány, mint az autógyár kisebbségi tulajdonosa nem tud hatni a többségi tulajdonosra, mégis ő és Goran Knežević gazdasági miniszter kitartanak majd amellett, hogy a gyár vezetősége eleget tegyen a dolgozók legtöbb követelésének.

A korábbi kormányreakciók során arra mutattak rá, hogy a Fiat dolgozóinak sztrájkja negatívan hat az ország gazdaságára, ugyanis elijeszti a külföldi beruházókat. Sőt, Brnabić arra is rámutatott, hogy miután információik szerint a munkások 38 500 dináros fizetést kapnak, amire még bónuszt és más költségtérítést is kapnak, a tüntetés hátterében csakis politikai érdekek állnak, illetve rossz szándék; a keddi tárgyalást követően azonban belátta, számos gondról nem volt tudomása, ugyanakkor a termelés szervezését is módosítani kell. Hozzátette, a Fiat egész Szerbia számára fontos, úgy a munkásoknak, mint Kragujevacnak, így a kormány nagyobb figyelemmel követi majd a gyár történéseit.

Tegnap a tárgyalófelek mindegyike reménnyel érkezett a kormányépületbe, az alkalmazottak és a kormányfő is. Brnabić megköszönte a sztrájkbizottság tagjainak, hogy eleget tettek ígéretüknek, beszüntették a sztrájkot, a vállalat vezetőségének pedig azt, hogy nyitottak a tárgyalásra, és tegnap végre tárgyalóasztalhoz ülhetett mindhárom fél.

– Gondok bármikor felmerülhetnek, de fontos hogy időben tárgyaljunk azokról és közösen találjunk rájuk megoldást – mondta Brnabić a tárgyalás elején, aminek első szakasza két órát tartott. A kormányfő rámutatott, a gondok felmerülésénél gyakrabban kellene igénybe venni azokat a szerveket, amelyek az ehhez hasonló viták békés úton történő megoldására hivatottak.

A tárgyalás zárt ajtók mögött zajlott, annak menetéről a kormány közleményt adott ki. Kiemelték, a gondokra közösen igyekeznek megoldást találni. A sztrájkbizottság a legnagyobb hangsúlyt a munka optimalizációjára és jobb munkafeltételek biztosítására fektette.

Mivel az alkalmazottak és a vezetőség között számos gond merült fel, a kormányfő javaslatára a tárgyalásokat tegnap a késő délutáni órákban is folytatták, majd ma – és feltehetően a következő napokban is – újabb tárgyalások esedékesek.

A Fiat alkalmazottai június 27-e óta sztrájkolnak. Követelik, hogy a munkaadó emelje meg a fizetésüket (legalább 45 ezer dinárra), fizessék ki a fizetésekre számolt bónuszt, szervezzék át a munkát, ugyanis jelenleg több alkalmazott túlságosan leterhelt, valamint kérték, hogy a gyár fedezze akkor is az útiköltséget, amikor nincs városi tömegközlekedés Kragujevacon.

A sztrájk beszüntetése keserű szájízt hagyott a munkásokban. A Beta hírügynökség jelentése szerint a munkások ugyan visszamentek tegnap dolgozni, mégis attól tartanak, hogy hiába tartott 16 napot a sztrájk, hiába fektettek annyi energiát bele, ha a sztrájkbizottság a minimális követelések megadásával is megelégszik. Tegnap a szakszervezetek és a munkások is úgy érezték, hogy a kormány becsapta őket, hiszen semmit nem ígért, és nem is szavatolt semmiért.