2024. április 19., péntek

Még csak most jön a java

Kovács Géza meteorológus szerint augusztus elején tetőzik majd a hőség, akár 40 Celsius-fokos csúcshőmérsékletre is számíthatunk

Az utóbbi napokban mindenkit – főleg a gazdákat – az foglalkoztat, hogy mit hoz a nyár további része. Vajon marad-e a kánikula, vagy várható-e egy kis enyhülés? A jelenlegi előrejelzések szerint továbbra is melegfront várható. Ezt erősítette meg lapunknak Kovács Géza meteorológus és éghajlatkutató, aki szerint az igazi forróságnak még csak most jön a java.

Augusztusban is strandidőre számíthatunk (Fotó: Ótos András)

Augusztusban is strandidőre számíthatunk (Fotó: Ótos András)

Az idei nyár feltűnően forró és száraz, igencsak kevés csapadék esett. A meteorológusok és a gazdák is arról beszélnek, hogy aszály van. A nagy szárazság nem sok jót hoz a földművesek számára, hiszen az aszály miatt csökken a hozam a termőföldeken. A gazdák csapadékban reménykednek, a meteorológusok viszont kánikulát jósolnak.
Az elmúlt másfél hónapban mindössze 4-5 nap volt elviselhető, a következő napokban pedig ismét hőhullám várható – nyilatkozta lapunknak Kovács Géza meteorológus és éghajlatkutató. Szavai szerint lehűlésre nemigen számíthatunk, csapadék is csak helyenként várható. A hivatalos előrejelzés szerint ma és holnap akár a 34–38 Celsius-fokot is elérheti a hőmérő higanyszála. A belvárosokban, ott, ahol sok a beton, ennél még magasabb lesz a hőmérséklet.
– Labilitás várható, labilisabb levegő rétegződik az atmoszférában. Szombat délután lehetséges egy kis lehűlés, de erre nem nagy az esély, és csak helyenként fordul elő. Vasárnap ismét stabilabbá válik az idő, nem valószínű csapadék. Kedden egy hidegfront közeledik, amely éjszaka érkezik meg, és helyenként ismét számíthatunk majd egy kevés csapadékra, záporra, zivatarra. Szerdán 30 Celsius-fok alá süllyed a hőmérséklet. A hét közepétől az átlagosnak megfelelő, kellemes időre van kilátás, de nem tart sokáig, a hét végétől újabb melegfront érkezik, amely akár erőteljesebb is lehet, mint az előző – közölte velünk Kovács Géza éghajlatkutató.
A meteorológus szerint augusztus elején úgyszintén forróságot várhatunk, sőt ebben az időszakban tetőzik majd a hőség, a legmagasabb nappali hőmérséklet akár a 40 Celsius-fokot is elérheti. A nagy meleg augusztus közepéig fog tartani, és tartós csapadék ismételten nem lesz.
Mint megfigyelhettük, az elmúlt időszakban a környező országokban több csapadék hullott. A meteorológusnak felvetettük a kérdést, hogy mivel lehet ezt megmagyarázni.
– Magyarország északi, pontosabban északkeleti részén jóval több csapadék esett, többször volt hűvösebb, s jelenleg is pár Celsius-fokkal enyhébb az időjárás. Ez azzal magyarázható, hogy a Kárpát-medencét több front éri, de ezen belül is csak Magyarország északkeleti részét. Azokon a területeken változékonyabb az időjárás, több csapadék hullik, és elviselhetőbb a meleg. Ha megnézzük a térképet, észrevesszük, hogy ez a hőhullám inkább a Kárpát-medencét, Dél-Európát, Délkelet-Európát és a Pireneusokat érinti. A Kárpát-medencének az a sajátossága, hogy megülepszik benne a meleg levegő. A frontok igen gyengék, a hegyvonulatoktól északabbra vonulnak, s csak súrolnak bennünket, ezért van ez a jelenség. Hogy nálunk erősebb zivatar legyen, ahhoz egy erőteljesen hullámzó frontrendszerre lenne szükség – magyarázta a szakember.
Az éghajlatkutató érdekességként megjegyezte, hogy az idei nyár a tavalyihoz viszonyítva mindössze abban különbözik, hogy most pár fokkal melegebb van. Több volt a hőhullám, de a leesett csapadék mennyisége körülbelül ugyanannyi.
A meteorológus szerint a jövőre nézve egyelőre nem tudni, mi várható, de egy biztos: a statisztika szerint szeptember elején is melegre számíthatunk, vagyis „vénasszonyok nyara” elé nézünk. A levegő csak fokozatosan fog lehűlni.
– A telünk valószínűleg enyhébb lesz. De messze van még a tél. Mindenesetre nem szabad olyan jóslásokba bocsátkoznunk, miszerint „ha forró a nyár, akkor hideg a tél”. A nyarak természetesen mindig melegek. A telek pedig lehetnek hidegebbek vagy enyhébbek – tette hozzá Kovács Géza.
A meteorológus végezetül megjegyezte, hogy a gazdák ügyeljenek a locsolórendszerre, nagy szükség van most az öntözésre, hiszen égi segítségre nem számíthatnak, de hogy elkerüljék a leforrázást, ajánlatos a hajnali órákban locsolni. A jelek szerint olyan napok várhatók, amelyeknek az évszak szerelmesei örülhetnek, akik viszont rosszul tűrik a meleget, azok számára ez nem túl jó hír.