2024. március 29., péntek

A szeretettől édesebb

=Jenei István hajdújárási dinnyésgazda már harmincöt éve mézédes dinnyékkel látja el a palicsi és a nagybani piacot
Jenei István a dinnyeföldjén

Jenei István a dinnyeföldjén

A hajdújárási Jenei István már harmincöt éve dinnyetermesztéssel foglalkozik. A dinnyésgazda, aki azt vallja, hogy mindent, amit az ember csinál, nagyon szeretni kell. Annak ellenére, hogy az idén az időjárás következtében a dinnyehozam megfeleződött, ő kitart a dinnyetermesztés mellett. Miután a dinnyepalánták a földbe kerülnek, ő mindennap ellátogat a három dinnyeparcellára, hogy megnézze hogyan növekszik, fejlődik a dinnye. Egyik dinnyeföldjére kilátogattunk vele.

– Több helyen van dinnyeföldem, s a földek közelében bérlek egy tanyát, ahol a dinnyét tárolom. Tizenöt holdnyi területen termesztek görögdinnyét, főként holland, amerikai, magyar dinnyefajtákat. Sárgadinnyém két lánc területen van. Márciusban a fóliában először palántákat termelünk magról, majd öt hét után kiültetjük ezeket. Az idén huszonnyolcezer palánta került a földbe. A dinnye egyike a legérzékenyebb növénykultúráknak, és egyben egyike a legköltségesebb befektetéseknek. A dinnyére legveszélyesebb a kedvezőtlen időjárás, mivel trópusi növény, és ebből kifolyólag rengeteg melegre és napsütésre, ugyanakkor megfelelő mennyiségű nedvességre is szüksége van. A locsolást locsolórendszerrel nem tudom megoldani, mert a földterületeket bérlem, de egyébként sem szeretném locsolni, mert a locsolt dinnyének nincs íze – osztotta meg velünk a tapasztalatait Jenei István.

Sárgadinnye-illatú tanya

Sárgadinnye-illatú tanya

A gazdától azt is megtudtuk, hogy a dinnyeszedésnek is megvan a maga fortélya, pontosan tudni kell, mikor érett a dinnye és csak akkor lehet levenni, mert egyébként, ha szedés után érik, akkor veszít ízéből. A haragoszöld, fényes dinnye érett, de a kongása alapján is megállapítható a minősége. A gazda elmondta, hogy annak ellenére, hogy több mint három évtizede dinnyetermesztéssel foglalkozik, még mindig van mit tanulnia, még gyakran fizetnie kell a tanulási díjat a dinnyetermesztésben.

– A dinnyetermesztésben, mint bármi más tevékenységben, a termelőknek a fő szempont az anyagi haszon, és nem annyira a minőség. Amikor a dinnye nyolcvanöt százalékban megérik, akkor a legnehezebb, és akkor érdemes értékesíteni, de a korán leszedett dinnye veszít ízéből és zamatából. A behozatali dinnyék pedig általában nem értek meg, és ez nagyban kihatással van a minőségre. Gyakran panaszkodnak a vásárlók, hogy habár gyönyörű, érett dinnyét vettek, mégsem volt ízletes, ez az utóérett dinnyéknél tapasztalható. Nekem legfontosabb a minőség, mivel én szeretettel nevelem a dinnyéket, nem szoktam idő előtt leszedni, mert sajnálnám elértékteleníteni, még akkor sem, ha ez nagyobb anyagi hasznot hozna. A legtöbb dinnyetermelő nem saját maga értékesíti a dinnyét, hanem viszonteladók által, nekik a legfontosabb a dinnye súlya az ár miatt – magyarázta a dinnyésgazda.

– Tudni kell a dinnyével is bánni, akárcsak az emberekkel, pontosan rá kell érezni mikor mire van szüksége. Palántázástól az érett termésig két hónapot kell várni. Az én dinnyém biotermesztés, ugyanis nem használok növényvédő szereket. Mivel napi szinten látogatom a dinnyésemet, ha esetleg valamelyik bokron megjelenik a levéltetű, akkor azt a bokrot inkább kiszaggatom a földből, de növényvédő szert akkor sem használok. Leggyakrabban nyolc-kilenc kilogrammos dinnyéket termelek, ezekre a legnagyobb a kereslet is. Én hoztam be először a kisebb nagyságú fekete héjú dinnyét, ezt egyébként az unióban is forgalmazzák. A csíkos héjú dinnyék akár tizenkét kilogrammosra is megnőhetnek. Kis méretű dinnyét egyáltalán nem kifizetődő termelni, mert nincs meg a súly, és ezáltal kevesebbért tudom értékesíteni. Az én dinnyeföldemen azonkívül, hogy mézédesek a dinnyék, nagyon vékony héjúak is. Nekem a dinnyetermesztés az életem, úgy érzem, nem tudnék megválni a dinnyetermesztéstől, a dinnyeföldektől – vallja a hajdújárási dinnyetermesztő.

A görögdinnye akkor lesz mézédes, ha éretten szedik le

A görögdinnye akkor lesz mézédes, ha éretten szedik le

Régebben, amikor még csak hagyományos dinnyéket termesztettek, akkor augusztusban Lőrinc napjáig lehetett csak fogyasztani a dinnyét, mert utána összeesett a belseje, de ma már az új fajtáknak köszönhetően akár szeptemberben is lehet finom dinnyét vásárolni, tudtuk meg a gazdától.

– Évek óta a palicsi és a nagybani piacon értékesítem a dinnyét, valamint az egyik üzletlánc nagyban felvásárolja, csak sajnos áron alul. A dinnyevásárláskor a vevő csupán ránézésre nem igazán tudja megállapítani, hogy melyik a finom dinnye, én mindenképpen azt tanácsolom, hogy ajánlatos a már megszokott helyen vásárolni, ahol tudják, hogy mindig kifogástalan minőségű, mézédes dinnyéket vettek. Palicson a piacon mi kicsiben a görögdinnyét és a sárgadinnyét is harminc dináros kilónkénti áron kínáljuk, míg a nagybani piacon a görögdinnyét huszonöt dinárért árusítjuk. Nálam visszafizetési garancia is van a dinnyére, mert pontosan tudom milyen a portékám, ezért merek érte garanciát vállalni, ha nem jó a dinnye, visszaadjuk a pénzt, vagy a vásárló választhat másikat, így semmiképpen sem károsul – mondta Jenei István.