2024. március 29., péntek

Megnyílt a 7. Újvidék–Dortmund Nyári Dzsessz Akadémia

A rendezvényt a két testvérváros közös projektumának keretében bonyolítják le, július 22-éig tart

A megnyitóünnepségen Vesna Kaćanski, a Művelődési Központ zenei programjának szerkesztője és Uwe Platt szaxofonművész köszöntötte az akadémia résztvevőit, akik közül legtöbben újvidékiek, de Dortmundból is érkeztek tízen. Platt és további 10 tanár vezeti az idei nyári akadémia oktatási programját.

Kaćanski sok sikert kívánt a résztvevőknek, és azt üzente, hogy ez kiváló alkalom a barátkozásra. – Remélem, hogy az akadémia évről évre jobb lesz, és hogy a színvonal tekintetében 2021-ben kulminál majd, amikor is Újvidék lesz Európa Kulturális Fővárosa. Kiváló ötleteink vannak a projektum kibővítésére – mondta a zenei programszerkesztő, majd köszönetet mondott az újvidéki önkormányzatnak, Dortmund városának és a Tartományi Művelődési- és Tájékoztatási Titkárságnak a projektum támogatásáért.

Uwe Platt, a Dortmundi Dzsessz Akadémia tanára is üdvözölte a nyári akadémia résztvevőit, bemutatta az idei tanárgárdát.

A 7. Újvidék–Dortmund Nyári Dzsessz Akadémiát a testvérvárosi együttműködés jegyében bonyolítják le. A rendezvény szervezője az újvidéki Művelődési Központ, amely az Isidor Bajić Zeneiskolával karöltve három helyszínen bonyolítja le a programot: a Művelődési Központ Ifjúsági Tribünjének klubjában, a Zeppelin hajón, valamint Péterváradon, az ITD Radošević galéria előtt.

Július 19-én és 20-án a Zeppelin hajón Jam sessiont tartanak, amelyen a nyári akadémia hallgatói és a tanárok is részt vesznek. Pénteken, július 21-én 21 órakor a péterváradi galéria előtt megtartják a SO WAYS és a JAM SESSION elnevezésű koncerteket.

A zárókoncertre július 22-én kerül sor, 19.30-kor az Ifjúsági Tribün klubjában, melyen a nyári akadémia összes résztvevője és a tanárok is részt vesznek.