2024. április 20., szombat

Hősök a vízen

Tombol a nyár, irány a Strand!

Az elmúlt napokban igen magas volt a hőmérséklet, az újvidékiek számára a Strand és az uszodák biztosítanak felüdülési lehetőséget. Legtöbben a medencék helyett a Duna vizét választják, a strandolók többsége 16 óra után érkezik – munka után mindenki szívesen lubickol a hideg vízben.

Fotó: Ótos András

Fotó: Ótos András

Akárcsak a korábbi években, az idén sem múlhatott/múlhat el zökkenőmentesen a szezon. A napokban a belügyminisztériumból azt nyilatkozták az Újvidéki Televíziónak, hogy mostanáig már 11 komolyabb, strandbaleset történt az országban.

Arra figyelmeztetik az embereket, hogy semmiképp se ugorjanak felmelegedve, azaz felkészületlenül a hideg vízbe. A legtöbb, fürdőzőket érő baleset éppen az ilyen fajta figyelmetlenségnek a következménye. A felelőtlen fürdőzők a vízimentők munkáját is megnehezítik, lapunknak egy ifjú vízimentő, Mészáros Ervin nyilatkozott mindennapi tevékenységéről. Elmondásából kiderül, hogyan válik valakiből vízimentő.

– Tudni kell, hogy a helyi Vöröskereszt minden évben meghirdet egy vízimentő-kiképzési tanfolyamot. A feltételek között szerepel az, hogy a jelentkező betöltötte a 18. életévét, és hogy jó fizikummal rendelkezik, az utóbbi bizonyításához egy sportorvosi igazolás szükséges. A jelentkezőnek teljesítenie kell az úszásfelmérő tesztet, amely a következő feladatokból áll: 50 méter úszás 50 másodpercen belül, búvárkodás, és hosszú távú úszás – hallottuk.

A tanfolyam elméleti és gyakorlati részből tevődik össze, mindössze 9 napot vesz igénybe. A képzés során a tanoncok elsajátítják az elsősegélynyújtás alapfogásait, az újraélesztés műveletét, továbbá megismerkednek a vizek veszélyeivel, a baleset-megelőzési tudnivalókkal, a mentés eszközeivel stb. Az elméleti rész az Újvidéki Egyetem Testnevelési Karán zajlik, a gyakorlati viszont a városi medencékben. A tanfolyamot követően a résztvevők vizsgáznak, azok, akik teljesítik a vizsga követelményeit, megkapják a nemzetközileg elismert oklevelüket. – Szeretek úszni, valamint segítőkész vagyok. Ha csak tehetem, segítek az embereken. Mellesleg egyetemista lévén az ilyenfajta idénymunka tökéletesen megfelel számomra – válaszolta Ervin arra a kérdésre, hogy miért választotta ezt a hivatást.