2024. március 28., csütörtök

A következő prioritás a Belgrád–Bar vasútvonal

A következő prioritás a Belgrád–Bar vasútvonal

Két éve tart a Szerbiai Vasutak reformja, de a szakminisztérium is beismeri, hogy amit eddig tettek, nem elegendő.

– A Szerbiai Vasutak reformjának a felénél tartunk. A jövőben soha többé nem hanyagolhatjuk el vasutainkat – jelentette ki Zorana Mihajlović építésügyi, közlekedési és infrastruktúra-fejlesztési miniszter. Hangsúlyozta, azért szervezték át, azaz bontották több részre a vasúti közvállalatot, hogy végre tudni lehessen, ki mit csinál, ki mennyi jövedelmet valósít meg, s kinek milyen ügyviteli problémái vannak. Az állam most sokkal kevesebbet fektet ebbe a cégbe, mint két évvel ezelőtt. Összeírták a vállalat vagyonát, és több mint hét év elteltével megoldották az villanyáram-tartozás kérdését. A vagyon egy részét eladják, abból törlesztenek bizonyos adósságokat.

– A Belgrád–Bar vasútvonal korszerűsítése Szerbia kormányának egyik stratégiai célja – szögezte le a miniszter. Kiemelte, hogy a 11-es korridor utas- és áruforgalma miatt ez a vonal nemcsak Szerbia, hanem az egész régió számára jelentős. A tárcavezető annak kapcsán nyilatkozott tegnap, hogy az Orosz Vasutakkal együtt sikeresen korszerűsítették ennek a vasútnak a Resnik és Vreoci közötti, 35 kilométeres szakaszát. Ezzel befejeződött a Resniket Valjevóval összekötő, 77,6 kilométeres vonal rekonstrukciójának első szakasza. Az egész projektum értéke 80 millió dollár, és orosz hitelből finanszírozzák. A miniszter arra számít, hogy novemberre a második szakasz is elkészül, aminek eredményeképpen ezen az útvonalon egy óra 15 percre csökken az utazási idő.

– Jeles nap a mai, hiszen 40 év után modernizáltuk a bari vasút egy részét. Mint mindig, az orosz vasutakkal közösen most is jó munkát végeztünk, és határidőben befejeztük. A projektumokon látszik meg leginkább, milyen a két ország együttműködése. Stratégiai céljaink közé tartozik, hogy a bari vasúton visszaállítsuk a szerelvények nagyobb sebességét. Becslések szerint a többi szakasz felújítása hozzávetőlegesen 220 millió euróba kerül – mondta Zorana Mihajlović. Közölte, hogy a vasutak korszerűsítésébe négymilliárd eurót terveznek befektetni, beleértve a Belgrád–Budapest gyorsvasutat is.

Alekszandr Csepurin, Oroszország belgrádi nagykövete elmondta: arra számít, hogy folytatódik a sikeres vasútfejlesztési együttműködés. Branislav Mićunović Crna Gora-i nagykövet pedig arról számolt be, hogy a Belgrád–Bar vasútvonal montenegrói részének 46 százalékát felújították, és hogy ugyanezen a reláción folyamatban van az autópálya építése is.

Dušan Garibović, a szerbiai vasúti infrastruktúrát irányító cég megbízott vezérigazgatója emlékeztetett arra, hogy az oroszokkal közösen sikeresen valósították meg a vasútfejlesztési terveket a 10-es korridoron és a Belgrád–Pancsova vasútvonalon is.
– A napokban kezdődik a munka Čortanovcinál az alagúton és a völgyhídon, az év végéig pedig az Ópázova és Újvidék közötti vasúton is elkezdjük a felújítást – mondta Garibović.