2024. március 28., csütörtök

Találkozó a szivárvány alatt

Majdányról és Rábéról elszármazottak ötödik alkalommal jöttek össze a falunapon

Szombaton délután Majdányon a falu központjában, a futballpályán és környékén gyülekeztek a Majdányról és a szomszédos Rábéról (a két kis falu egy helyi közösséget alkot) elszármazottak. Az ötödik alkalommal megszervezett találkozó egyben falunap is, ilyenkor a helybeliek látják vendégül a falujukból elköltözött, de vissza-visszatérő rokonokat, ismerősöket. Az ismétlődő futó záporok sem tudták elrontani a gyülekezet jó hangulatát, 27 bográcsban rotyogott a disznópaprikás, amelyből jutott minden vendégnek, köztük Pásztor Istvánnak, a Tartományi Képviselőház elnökének is. Az ünneplő gyülekezethez szólva elmondta:

A főzőverseny díjazottai a szervezők és a zsűri társaságában (Gergely József felvétele)

A főzőverseny díjazottai a szervezők és a zsűri társaságában (Gergely József felvétele)

– Örömömre szolgál, hogy újra itt lehetek a két szomszédos, de egybetartozó falu napján. A lelkes helybeli szervezőknek köszönhetően ismét találkozhatunk a maradókkal és a visszatérőkkel, erősítve egymásban a hitet és az elszántságot, hogy még sokáig megmaradunk ezen a tájon, ahol az élet számos kihívás elé állítja a honfitársainkat. Idefelé jövet a nyári zápor utáni szivárvány alatt áthaladva kívántam valamit, mint ahogyan ugyanitt gyerekkorunkban tettük. Ez a kívánságom pedig: jó lenne, ha ez a kis közösség továbbra is megmaradna, és megvalósulnának tervei. Mivel ismerem az itt élőket, biztos vagyok benne, hogy ez sikerülni is fog – mondta Pásztor István.

A színes kísérő programban négy tehetséges fiatal mesemondó: Tratyik Regina, Dobó Attila, Likár Márk és Török Fábián lépett fel a közönség nagy örömére. A találkozó szervezői megköszönték a közösség iránt elkötelezett, segítő falubeliek munkáját: Domonkos Zsoltnak, Ábrahám Józsefnek és Kiss Ilonka néninek Makra Péter, a helyi közösség elnöke adta át a jelképes ajándékokat és a köszönőleveleket.

A főzőverseny alkalmával készült ételeket a Ments András, Molnár Dániel és Domonkos Éva összetételű zsűri értékelte. A legfinomabb disznópaprikást Batyik Tibor és társasága készítette, második Vass Edekon csapata, a harmadik helyezést pedig Makra Ervin és segítői érdemelték ki.

A kötélhúzást Kökény Mihály csapata nyerte meg. Díjazták a legfiatalabb csapatott is és a legszebben feldíszített sátrat, amely a hódegyházi Lila Akác csapaté volt.

A falunapot megtisztelte jelenlétével Jerasz Anikó, az MNT VB elnöke, Orosz Urbán Csilla, Törökkanizsa alpolgármestere, Újhelyi Nándor, a községi képviselő-testület elnöke, Nikola Lukač, az észak-bánáti körzet elöljárója, Radovan Jančić köztársasági képviselő, Bojka Jančić, a község pénzügyiosztály-vezetője, Alksandra Janković, a községi tanács tagja, valamint Kormányos László tartományi képviselő.

A helyi közösség és a Vadvirágok Művelődési Egyesület szervezésében megtartott rendezvényt támogatta az törökkanizsai önkormányzat, az MNT, a Tartományi Mezőgazdasági Titkárság, valamint a rábéi származású Keszég Gyula, a törökkanizsai Agro Shop tulajdonosa, aki a főzőverseny fődíjáról gondoskodott.