2024. április 16., kedd
FORMULA–1

Hamilton-siker, Ferrari-dráma

Lewis Hamilton zsinórban negyedik hazai győzelméhez egy pillanatig sem férhetett kétség a Brit Nagydíjon, de ő és a Mercedes még a vártnál is többet zsákoltak be a silverstone-i hétvégén, miután a verseny hajrájában hihetetlen balszerencse csapott le a fő rivális Ferrarira.

A brit dolgát rajta kívül álló körülmények nehezítették meg az elmúlt két futamon, s most otthon igyekezett fordítani ezen a negatív hullámon, noha a hazai média nem könnyítette meg a dolgát, hiszen a nagydíjhétvégét megelőző napokban alaposan kikezdték őt amiatt, hogy a mezőny húsz pilótája közül egyedüliként nem vett részt a kedden London központjában tartott F1-es utcai parádén, amely a sport történetének eddigi legnagyobb ilyen eseménye volt.

Magasban a silverstone-i serleg

Magasban a silverstone-i serleg

Hamilton próbálta magától távol tartani a kritikákat, és szombaton az esőben kezdődő időmérő végén meg is szerezte az első rajthelyet, bár a Mercedesnél nem lehetett teljes az öröm, hiszen ezúttal Valtteri Bottas autójában kellett soron kívül váltót cserélni, így az elmúlt hetekben lendületbe került finnt a rajtrács 9. helyére száműzte a büntetése. Nála is rosszabbul járt Daniel Ricciardo, aki az időmérőn tapasztalt műszaki hibája miatt a mezőny végére került, de „természetesen” a legutolsó helyre most is Fernando Alonsót sorolták, aki a Honda megbízhatatlan motorelemeinek cseréi miatt ismét egy halom büntetést összeszedett, noha a McLaren a várakozásokkal ellentétben Silverstone-ban egészen biztató, a középmezőnybe illő tempót mutatott. A spanyol ráadásul egy apró örömöt is adott a küszködő csapat mellett kitartó rajongóknak, amikor az időmérő első szakaszában, az eső elálltakor száraz pályás gumikkal kockáztatva a legjobb köridőt jegyezte.

A versenyre száraz maradt az idő, s az egy héttel ezelőtti Osztrák Nagydíjhoz hasonlóan ismét csak percekkel a leintés után érkezett meg a vihar a pályára. Hamilton sikerét pedig egész délután semmi nem veszélyeztette: a rajtnál maga mögött tudta tartani Kimi Räikkönent, és végül kényelmes előnnyel, minden körben az élen állva jutott el a célig, tovább nyújtva ezzel a 2014 óta tartó veretlenségi sorozatát hazai pályáján. Räikkönen kényelmesen őrizte a második helyet, Sebastian Vettel pedig nagyot csatázott Max Verstappennel, akit végül a bokszkiállásoknál tudott megelőzni. A német aztán a hajrában kénytelen volt lemondani a dobogós pozícióról a lágyabb gumikon nagy felzárkózást produkáló Bottasszal szemben, de korántsem ez volt a legnagyobb dráma, ami az utolsó körökben a Ferrarinál történt: percekkel a leintés előtt Räikkönen, majd rögtön utána Vettel is defektet kapott. Bár látványos volt az egybeesés, a Pirelli elemzései rámutattak, hogy a két eset nem állt kapcsolatban egymással: a 7-es Ferrari bal elsőjéről a futófelület vált le, az 5-öséből pedig kiszállt a levegő. Az extra kerékcserék sok időbe kerültek, így a Mercedesnek ölébe hullott a kettős győzelem, de Räikkönen azért végül még el tudta csípni a harmadik helyet. Vettel veszített többet, őt csak hetedikként intették le, a váratlan pontveszteség eredményeként pedig Hamilton egyetlen egységnyire megközelítette őt az egyéni tabellán.

Ennyire szoros pontállással készül a mezőny a nyári szünet előtti utolsó megállójára, amelyet július utolsó hétvégéjén a Hungaroringen rendeznek.

A Brit Nagydíj végeredménye: 1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:21:27,430, 2. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) +14,0 másodperc hátrány, 3. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) +36,5, 4. Max Verstappen (holland, Red Bull) +52,1, 5. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) +1:05,9, 6. Nico Hülkenberg (német, Renault) +1:08,1, 7. Sebastian Vettel (német, Ferrari) +1:33,9 kör, 8. Esteban Ocon (francia, Force India) +1 kör, 9. Sergio Pérez (mexikói, Force India) +1 kör, 10. Felipe Massa (brazil, Williams) +1 kör stb.

A világbajnokság állása, pilóták: 1. Vettel 177 pont, 2. Hamilton 176, 3. Bottas 154, 4. Ricciardo 117, 5. Räikkönen 98, 6. Verstappen 57, 7. Pérez 52, 8. Ocon 43, 9. Sainz 29, 10. Hülkenberg 26 stb.

Csapatok: 1. Mercedes 330 pont, 2. Ferrari 275, 3. Red Bull 174, 4. Force India 95, 5. Williams 41, 6. Toro Rosso 33, 7. Haas 29, 8. Renault 26, 9. Sauber 5, McLaren 2.