2024. március 29., péntek

A tagságra várva

Az ezredfordulót követő kormányaink többnyire az európai uniós tagságot nevezték meg stratégiai célként, és időről időre bizonyos, maguk által kitűzött határidőkkel hitegették a szavazópolgárokat. Ha megvalósultak volna a 10–15 évvel ezelőtti ígéretek, ma minden szerbiai állampolgár egyben uniós állampolgár lenne, tarsolyában az állami vállalatok privatizációja nyomán szétosztott 1000 eurót érő „ingyenrészvényekkel”. Ez utóbbi nem valósult meg, illetve, ha pontosak akarunk lenni (egészen kis) részben megvalósult. Az 1000 euróból pár 10 eurónyi ingyenrészvényre futotta csupán, de ehhez némiképp a körülmények is hozzájárultak. Az uniós tagság ügyében is itt valahol tartunk, azzal, hogy a folyamat nem zárult le, bizonyos jelek, vagy inkább vélemények szerint éppen most fog felgyorsulni majd. A leghamarabbi dátum, ami a közelmúltban elhangzott, 2021 volt, amikor Szerbia teljes jogú tagállammá válhat. Eltérő véleményeket hallhatunk azonban ezzel kapcsolatban. Egyesek szerint 10–15 év is kell még, de még olyan vélemények is vannak, hogy előbb fog az EU megszűnni, mintsem bennünket felvegyenek. A hivatalosan ki nem mondott feltételt, Koszovó elismerését is határidőként emlegetik. Ha politikusaink álláspontját idézzük erről, az röviden annyi lenne, hogy soha.

(Fotó: Archív)

(Fotó: Archív)

Sok még a tennivaló, de azt is sokan elismerik, hogy jelentős előrehaladás tapasztalható. Alig két év alatt sikerült 10 csatlakozási fejezetet megnyitni a 35-ből, ebben a tempóban talán még a 2021-es határidő is beleférne, azonban a hozzáállás és az unión belüli viszonyok is folyamatosan és gyorsan változnak. A „huzavona” pedig számos további problémát szülhet. Egyik ilyen, hogy országunk (akkori) kormánya még 2008-ban aláírta a Stabilizációs és Társulási Megállapodást az Európai Unióval, mely 2017. szeptember 1-jén lép életbe. Az egykori garnitúra is „ügybuzgón” az EU-ba tartva, eleget tett annak a brüsszeli kérésnek, hogy a teljes jogú tagság elnyerése előtt liberalizálja a piacot és földvásárlási jogot adjon uniós állampolgároknak. Ennek alapján, nem is olyan sokára, szeptember 1-től a külföldiek is vásárolhatnak majd termőföldet, annak ellenére, hogy vannak ezzel kapcsolatban korlátozások, és az új kormány addigra új földtörvényt is ígért. Ha kitartunk az EU felé vezető úton, a vállaltakat legfeljebb korlátozni, vagy halasztani lehet egy időre. Az Európai Unióban ugyanis a sokat hangoztatott alapelv, a szabad tőkeáramlás elve szerint minden uniós állampolgár, vagy ott bejegyzett vállalkozás bárhol vásárolhat termőföldet. Ezzel kapcsolatban eltérő véleményekről hallhatunk, olvashatunk. Sokan abszurdnak tekintik, hogy mielőtt még teljes mértékben hozzáférhetővé válna az EU agrártámogatási rendszere, mi már lehetővé tesszük, hogy külföldiek vásároljanak földet Szerbiában. Mások szerint attól nem kell tartani, hogy tömegesen felvásárolnák az itteni földeket, amit egyébként sem vihetnének magukkal. Sőt! Olyan vélemények is vannak, hogy a korszerű agrotechnikát meghonosító külföldi vállalkozók megjelenése ösztönzőleg hatna az európaihoz képest jelenleg elmaradtnak tekinthető ágazat szempontjából. A precíziós, vagy más néven helyspecifikus mezőgazdaság bevezetése a hozamok növekedését, a költségek csökkentését, ezekkel együtt a jövedelmezőség növekedését eredményeznék. Üzleti szempontból lehet, hogy ez jelentené a jövőt. De vannak olyan vélemények is, miszerint a termőföld és az üzleti élet egymással össze nem egyeztethető fogalmak. A termőföld nem egy befektetési, beruházási tárgy, hanem a helyben élők megélhetési forrása kellene, hogy legyen. Ez utóbbi szerepét betöltve nagy szerepe lenne az elvándorlás megállításában, vagy legalábbis a mérséklésben. Akár az előbbi, akár az utóbbi szempontokat helyezzük előtérbe, a termőföld ügyéhez ember- és közösségközpontúan kell közelíteni. „A Föld nem az emberé; az ember a Földé.” – Seattle indián törzsfőnök egyik híres, 1854-es beszédében hangzott el állítólag ez az azóta híressé vált mondat, eredetiben így: „The Earth Does Not Belong to Man; Man Belongs to the Earth.” A legendás indián törzsfőnök, aki áttért a római katolikus vallásra, és egyben egy város névadója is, emellett állítólag még azt is mondta, hogy a Földet nem szüleinktől örököltük, hanem gyermekeinktől kaptuk kölcsön. Minden szempontot alaposan mérlegelve és a modern kor elvárásait is figyelembe véve nem árt egy kicsit elgondolkodni azon is, amit Seattle mondott, még akkor is, ha egyesek azt is kétségbe vonják, hogy valóban mondott ilyeneket.