2024. március 28., csütörtök

Sétahajózás a Jegricskán

Az óbecsei út menti Információs Központ kínálata

Új kínálattal lepte meg a napokban a temerinieket és a Jegricskához látogatókat a Vajdasági Vizek Közvállalat óbecsei út menti Információs Központja. Sétahajózásra csábítja a kirándulókat, a katamaránnak nevezett vízi jármű nem más, mint egy kéttörzsű csónak, amelynek két törzse egymással párhuzamos, ennek köszönhetően könnyebb, biztonságosabb, kisebb merülésű, mint az egytörzsű hajók vagy csónakok. A Jegricskán való mintegy 7 kilométeres sétahajózás körülbelül egy órát tart, az Információs Központnál kezdődik, vízfolyás irányában jórészt a folyó legnagyobb fokú védelem alatt álló, temerini szakaszán a zsablyai kilátó közelében ér véget, ahonnan visszafordulnak a kiindulás helyére. Legtöbb tizenkét utast szállíthat, a sétahajózás személyenként 280 dinárba kerül, gyerekeknek és nyugdíjasoknak 250 dinár, de ha csak hatan utaznak, akkor 310 dinár. Mindennap szerveznek túrákat, előzetes bejelentkezés szükséges. Érdeklődni a Vajdasági Vizek (Vode Vojvodine) Közvállalatban a 021/4881-436-os vagy a 021/4881-427-es telefonszámon lehet.

A sétahajózásra csábító katamarán (Góbor Béla felvétele)

A sétahajózásra csábító katamarán (Góbor Béla felvétele)

Az elmúlt tíz évben, amióta a Vajdasági Vizek Közvállalat létrehozta és gondozza a természeti parkot, nagy energiára, erőfeszítésre és befektetésre volt szükség. Csupán a folyómeder kotrása, a meder és a partszakasz karbantartása 70 millió dinárba került. Az Európai Unió IPA forrásainak köszönhetően mintegy 30 kilométernyi medert iszaptalanítottak, és további 700 ezer eurós költséggel valósultak meg az előirányzott projektumok.

A Tartományi Településrendezési és Környezetvédelmi Titkárság további 14 millió dináros támogatást nyújtott, amiből turistaút és kilátótorony épült a madarak megfigyelésére, továbbá propagandaanyagot és egyebeket nyomtattak (kiadványokat, földrajzi és turisztikai térképeket, szórólapokat, plakátokat).

A Jegricska-parti Információs Központ 2010-ben nyílt meg azzal a céllal, hogy odavonzza a turistákat. A központ révén ökológiai táborokat, nemzetközi és regionális jellegű művésztelepeket, interaktív, gyakorló műhelyeket és képzést szerveznek elsősorban az oktatási intézményekben tanuló gyerekek számára. Minden évben, májusban és júniusban megszervezik az immár hagyományos Jegricska napokat.

Az első sétahajóút alkalmából Milanka Mišković, a védett területek kezelője emlékeztetett arra, hogy a Jegricska Természeti Park létrehozásáról és védelméről a döntést 2005-ben hozták meg, és számos tevékenységnek köszönhetően, azóta már sokminden meg is valósult. 2013 folyamán és 2014-ben a sík területeken való ökológiai vízgazdálkodás projektumára 234 ezer eurót költöttek, aminek keretében a Jegricska medrét részben kikotorták, továbbá felszerelést vásároltak a nád kivágására.

A folyó területén a legszámottevőbb a madarak csoportja, melyek közül a bölömbika, fekete nyakú vöcsök, cigányréce, kanalas réce, nyári lúd, barna rétihéja, kis vízicsibe, kékbegy, a fattyú-, illetve kormos szerkő és több gémfaj jelenti a legnagyobb értéket. A Jegricska növényvilágának gazdagságát több mint 80 vízi és mocsári növényfaj színezi. A Jegricskában élő 20 halfaj közül 14 őshonos. A legjelentősebb fajok a süllő, ponty, compó, csuka és a harcsa. A kétéltűek csoportját a pettyes gőte és 8 békafaj képviseli. Természeti gazdagságát fokozza a vidra, amely a tiszta és halban gazdag vizeket szereti.