2024. március 28., csütörtök

Műemlékvédelem, szakszerűen

Folyamatban vannak a restaurátori munkálatok a szabadkai Donát Mór-házon, amelyben ősztől a Vajdasági Magyar Képző, Kutató és Kulturális Központ kap helyet

A szabadkai Donát Mór-házban kap helyet a Vajdasági Magyar Képző, Kutató és Kulturális Központ, az épületen július 1-je és szeptember 1-je között folynak a restaurátori munkák a homlokzaton. Erről beszélgettünk Biacsi Karolina okleveles kőszobrász-restaurátor művésszel és műemléki szakmérnökkel.

A Donát Mór-ház a két világháború között épült. Bérház volt, s az idők folyamán a homlokzatán nem történtek változások. Nem is lehetnének, hiszen az épület műemlékvédelem alatt áll, s a műemlékvédelem sokkal szigorúbban kezeli a homlokzatot, mint funkcióváltás esetén egy-két fal elmozdítását, áthelyezését. Nekünk az a feladatunk, hogy a homlokzatot eredeti állapotába visszahozzuk, a lehetőségekhez mérten – mondta el Biacsi Karolina.

A restaurátori munkálatokat a főkivitelező Yumol Építőipari Kft. megbízásából a Restauro Művészeti Műhely végzi. Mint Karolinától, a műhely vezetőjétől megtudtuk, először is fel kellett mérniük, hogy milyen anyagok vannak az épületen, mivel kell dolgozniuk.

– Három különböző összetételű burkolat van. Az egyik nagyon finom szemű, mészből, homokból, cementből, és nagyon apró kőzúzalékból áll. Van közepes kőfrakcióból álló burkolat, amiben már több a cement, és van nagy frakciójú burkolat, amely szinte csak cementből és kőőrleményből áll. Ezek hozzáférhető anyagok, ami kihívás, az a pontos arányok beállítása, ehhez mintatestek készülnek. A mi cégünknél ezt én végzem. Minden elemet nem tudunk lecsiszolni az épületen, ez nem is cél, így öregítéssel kell majd hozzáigazodnunk az új elemekkel valamelyest a meglévő felületek strukturáltságához, a megkopottabb felületekhez. A tónusokra is figyelni kell. Most zajlanak a próbamosások, hiszen addig nem tudunk színt beállítani, amíg ki nem derül, hogy milyen volt a valódi szín. Mi most szürkésnek látjuk az épületet a kosztól, portól, de a valódi színe halvány bézs lehetett. Ez kitűnik azokon a részeken, ahol az esővíz lemosta a homlokzatot, és a lecsorgásokon látszik az eredeti szín. Az épület nem volt festve, így most sem lesz színezve. A lepattogzott, megsérült díszítőelemeket is helyre kell állítani. Leginkább a fali pillérek, pillérfejezetek, erkélypillérek végződései, volutái, levélmotívumainak a hegyei sérültek – hallottuk Karolinától.

Amikor beszélgetőtársamat arról kérdeztem, hogy mi jelenti a legnagyobb kihívást, Karolnia elmondta, hogy a restaurátori munka tele van meglepetéssel, szinte minden napra jut valami előre nem látható dolog. Például az erkély elemeit a múlt héten bontották le – ennek bizonyos részeit pótolni kell, újra kell önteni –, s mikor ezt elbontották, akkor derült ki, hogy az erkély szerkezetével gondok vannak, így ezt a szerkezetet jelenleg erősítik a mesterek. Az erkély alsó része kazettás kialakítású terrazzo-bevonat, ezek nyilván megsérülnek, amikor az erkély szerkezetét javítják, s 4-5 helyen a tartó I profilokat erősítik.

– A tartóprofiloknál levő sávokat le kellett szedni, és ezeken a területeken jelentkező gipszes kérget is, ami valójában a kötőanyag kivándorlása és szulfátosodása. Ebbe beleragad a városi kosz, a szálló por, és a gépjárművek kipufogógőzéből származó égési termék. Ez egy borsókásnak kinéző, grízes felület, különböző vastagságú, legtöbbször fekete réteg. Ezeknek az eltávolítása mechanikus úton történik. Tisztíjuk a homlokzatot nedves eljárással, de ezeket a lemoshatatlan szennyeződéseket és kérgeket kis vésővel végigkopogtatva kell eltávolítani. Ez lesz a legnagyobb kihívás: az erkély alsó vonalának kazettás részét visszaállítani és a gipszesedéseket megszüntetni. Ilyen gipszesedés van az eresz alatti részen is. Ennek tisztításához lassan most érkezünk el, de még nem tudjuk, hogy mennyire lehet majd tisztítani.

Amíg más szakemberek most az erkély szerkezetének megerősítésén dolgoznak, párhuzamosan műhelymunka is zajlik az elemek újragyártásával, újraöntésével, ugyanis volt egy-két elem, amely az erkély bontása során darabokra tört, valamint az erkély felső peremeit is pótolni kell, mert ez a víz és a fagykárok által nagyon terhelt rész. Ahogyan Karolina hangsúlyozta, mindig az az elsődleges, hogy az eredeti darabokat mentsék, pótolják, s új elemek csak akkor készülnek, ha az eredeti megmentése már nem lehetséges. Amikor megtörténik az erkély darabjainak tisztítása, akkor rögtön a kiegészítéseket is elvégzik. Egy elem kivételével – az erkély jobb oldalán volt egy vázatöredék, amelynek a párja nincs ott a bal oldalon – nem vesztek el elemek. Amennyiben ez régi képek, dokumentumok bizonysága szerint megmintázható, pótolható, akkor odakerül ez az elem az épületre. A műemlékvédelmi felügyelő jár ennek utána, hogy ez a váza, ha ott volt, akkor milyen volt.

A restaurátori munkálatok az épületen most, a nyári hónapokban zajlanak, bár ilyen munkálatokra nem éppen ideális időszak ez.

– Ezeket a hónapokat inkább a műhelyben szeretjük tölteni, s a tavaszi és őszi mérsékeltebb hőmérséklet alkalmasabb a homlokzati munkára. Az ember egészsége miatt is, de azért is, mert kint az épületeken átforrósodnak az anyagok. Vigyázni kell az anyagok felhasználásának a betartására, ezért hajnalban dolgozunk kint 5-6 órától 11-ig, majd délután 5 órától este 9-10 óráig.