2024. március 29., péntek

Döntés a csatornahasználati díjról

A temerini községi képviselő-testület üléséről

Pásztor Róbert elnökletével tartotta meg XVI. ülését a temerini községi képviselő-testület. A részvételi arány egyértelműen rámutatott arra, hogy mivel itt van a szabadságok ideje, többen is hiányoztak a képviselők közül, de a hatalmi koalíciónak így is megvolt a kényelmes többsége a beterjesztett határozatok elfogadásához.

A csatornahasználati díjszabásról szavaznak a képviselők (Góbor Béla felvétele)

A csatornahasználati díjszabásról szavaznak a képviselők (Góbor Béla felvétele)

Napirendmódosítási javaslatok is elhangzottak, melyek közül a képviselők csak a községi tanácsnak a Gas Közvállalat igazgatója megválasztására vonatkozó, nyilvános pályázat kiírását fogadták el. Ismételten elvetették Robert Karan ellenzéki képviselő javaslatát, a csapvíz háztartási fogyasztásra való megtiltásának napirendre tűzését, továbbá azt, hogy az önkormányzat szolgáljon tájékoztatással a kastélykertben tervezett pravoszláv templom építéséről, valamint, hogy vegyék le a napirendről a kommunális közvállalat szolgáltatásaira vonatkozó árjegyzék, közöttük a csatornahasználati díjszabást is.

Miután a képviselők döntöttek a napirend elfogadásáról, jóváhagyták Marija Dondur (SZHP) mandátumának, külföldre távozása miatti megszűnését, és helyébe a választási listáról az utána következő Goran Đukić mandátumát hitelesítették. Ezt követően Milka Jurić pénzügyi reszortfelelős megindokolta a község 2017. évi költségvetése második módosítására vonatkozó határozatot. Ennek lényege, hogy az első félévi pénzügyi mutatók szerint a költségvetési bevételek mintegy négy százalékkal nagyobbak a tervezettnél, és számítani lehet bizonyos felsőbb forrásokból származó eszközök növekedésére is. Ennek fényében módosítják a költségvetési fogyasztók juttatásait is, és újratervezik a beruházásokhoz való önkormányzati hozzájárulást.

A közcsatorna-hálózatról szóló korábbi határozat módosítása és kiegészítése kapcsán elhangzott, hogy a szennycsatorna és tisztítórendszer kezelése a felszámolás alatt levő Településrendezési és Építési Közvállalatból átkerült a Kommunális Közvállalatba. A tömbházak lakóit kötelezték arra, hogy ahol megvannak a csatornahálózatra való rákapcsolódás feltételei, záros határidőn belül kössenek szerződést a közművállalattal. Döntöttek a csatornahasználati díjról is. Ezt az elhasznált csapvíz árának függvényében határozták meg, vagyis: amennyibe kerül a vezetékes víz (jelenleg 50 dinár köbméterenként), annyiba kerül a csatorna használata is.

A képviselők döntöttek a közművállalatnál végzett motoros járművek műszaki ellenőrzésére vonatkozó árjegyzékről, továbbá a közművállalat szolgáltatásaira vonatkozó egyéb árjegyzékek kiegészítéséről és módosításáról, a felszámolás alatt levő Lukijan Mušicki Művelődési és Tájékoztatási Központ felszámolására vonatkozó jelentés elfogadásáról, továbbá a harmadik, és minden további gyermek szüleit 50 ezer dinárral támogató pénzalap munkájáról. Elhangzott, hogy tavaly 50 család részesült ilyen alapú támogatásban.