2024. április 20., szombat
TENISZ

Muguruza–Williams női döntő

Garbiñe Muguruza a wimbledoni női torna első döntőse. A venezuelai születésű spanyol teniszezőnő tegnap mindössze 67 perc alatt leiskolázta a váratlanul elődöntős szlovák Magdaléna Rybárikovát. A 23 éves spanyol nagyszerű teljesítményt nyújtva ötször nyerte el riválisa kezdőütését, míg a pöstyéni játékos ezúttal jóval elmaradt a korábbi fordulókban mutatottak mögött. Muguruza a szombati döntőben az amerikai Venus Williamsszel találkozik, aki tegnap korát meghazudtoló játékkal verte a brit Johanna Kontát.

A férfi egyes a negyeddöntő zártával meglehetősen egyértelművé vált. Bár semmire sincs garancia, mégis óriási meglepetés lenne, ha nem a 36. születésnapjához közeledő Roger Federer nyerné meg, ami már 19. serlege lenne a nagy tornákon. Nadal, majd Murray és Đoković vereségei azt jelentik, hogy a nagy négyesből csak a legidősebb maradt versenyben, és ő a fő esélyes is a hívatlanok, Tomáš Berdych, Marin Čilić és Sam Querrey mezőnyében. Federer ma a cseh ellen játszik, akivel 18:6 a mérlege. Berdych legutóbb 2013-ban Dubajban nyert, azóta Roger zsinórban hétszer diadalmaskodott. Nehéz elképzelni, hogy a svájci éppen most, kedvenc tornája elődöntőjében botlik meg. A másik meccsen Čilić az esélyes Querrey ellen. Ez lesz az 5. meccsük, a horvát az előző négyet megnyerte. Wimbledonban harmadszor játszanak, az előző kettő ötjátszmás volt, és emlékezetes a 2012-es, amikor több mint 5 órát csatáztak, s Čilić 17:15-tel nyerte a döntő szettet. A legvalószínűbb tehát a Federer–Čilić döntő.

Györe László újra hosszú és kemény meccset vívott, de legyőzte az ausztrál Marc Polmanst, és bejutott a perugiai challenger negyeddöntőjébe, amelyben a ranglistán 200. olasz Salvatore Caruso lesz ma az ellenfele. Györe csak a 8. breaklabdával nyerte el először ellenfele adogatását, a döntő játszmában pedig jó adogatásokkal védte meg az 5. játékban szerzett előnyt.

Dušan Lajović elődöntős lett a svéd Båstadban. Az ópázovai játékos a svéd Elias Ymert győzte le, ma pedig a döntőért az argentin Facundo Bagnisszal játszik, akivel a mérlege 1:1-re áll.

Fucsovics Márton két meccset játszott Braunschweigben, és semmilyen gondja nem volt a német Cedric-Marcel Stebével és a moldovai Radu Albottal sem. E két győzelem után nagyon valószínű, hogy Fucsovics, aki ma az elődöntőben a spanyol Kuhnnal vagy a szlovák Kovalíkkal játszik, hétfőn már a legjobb száz között találja magát.

Csak a műtét segíthet

A wimbledoni torna kezdete előtt Mats Wilander nyilatkozott Novak Đoković jövőjéről. Valószínűleg titok marad, hogy az egykori híres teniszező, aki évek óta az Eurosport szakkommentátora, véletlenül hibázott rá, vagy pedig nagyon jó háttér-információja volt, de azt találta mondani, bárhogy is zárul Đoković számára a londoni torna, a volt világelső legjobban tenné, ha az idény hátralevő részét kihagyná, és 2018 januárjában egészségesen és jól felkészülve újrakezdené, ahogyan azt a közelmúltban Nadal és Federer is megtették. Đoković szerdán este a műtét lehetőségét is szóba hozta. Könyökén feltehetőleg más már nem segíthet, vagyis tetszik neki, vagy sem, nem kizárt, hogy 2017-ben már nem látjuk a pályán. S nem is zuhan nagyot a ranglistán, biztosan marad a legjobb 20-ban.

WIMBLEDON. – A női torna elődöntőjében: Muguruza–Rybáriková 6:1, 6:1, V. Williams–Konta 6:4, 6:2.

PERUGIA. – A challenger 2. fordulójában: Györe–Polmans 3:6, 7:6, 6:4.

BÅSTAD. – A challenger negyeddöntőjében: Lajović–E. Ymer 6:3, 7:5.

BRAUNSCHWEIG. – A challenger 2. fordulójában: Fucsovics–Stebe 6:4, 6:1, negyeddöntő: Fucsovics–Albot 6:2, 6:2.

TORINO. – A női ITF-torna 2. fordulójában: Remondina–Radanović 6:1, 3:1 – feladás.