2024. április 18., csütörtök
TENISZ, WIMBLEDON

Murray kiesett, Đoković feladta

Sem Andy Murray, sem Novak Đoković nem jutott be a wimbledoni torna elődöntőjébe.

Murray részben azért is, mert sérülten fejezte be a meccset: a skótot az amerikai Sam Querrey győzte le zsinórban harmadik ötszettes mérkőzésén, és így a tavalyi torna után – amikor Novak Đokovićot verte – másodszor éppen a világelsőt és címvédőt múlta felül. Querrey holnap az elődöntőben a horvát Marin Čilićtyel játszik.

Novak Đoković sérülése miatt be sem fejezte a mérkőzést, mivel azt feladni kényszerült. A szerb teniszező a cseh Tomáš Berdych elleni meccsen az első játszmát elveszítette rövidítésben (7:2), a második szett elején könyéksérülése miatt ápolást kért, Berdych 2:0-s vezetésénél azonban jelezte, nem tudja folytatni a meccset. Ha Đoković negyedszer is megszerezte volna a wimbledoni serleget, azzal újra világelső lehetett volna…

A női egyes kedden késő délután és este befejeződött meccsein Venus Williams, Johanna Konta és Magdaléna Rybáriková csatlakoztak Garbiñe Muguruzához, és harcolták ki az elődöntő jogát. Venus és Rybáriková váratlanul könnyen nyertek Osztapenko és Vandeweghe ellen, Konta és Simona Halep azonban óriási csatát vívtak, amelyben a román számára a világelsőség volt a tét. Konta nyert, így megmaradt a brit remény a női serlegre.

Ma a négy között V. Williams–Konta és Muguruza–Rybáriková a párosítás. Milyenek az esélyek?

Amikor Serena Williams nincs a pályán – állítja számos szakértő –, a női teniszben minden lehetséges, bárki bárhol nyerhet. Serena nem volt ott a Roland Garroson, megtörtént a csoda, Jelena Osztapenko győzött. Serena nem játszott Wimbledonban, és megtörténhet az új csoda. Az is meglepetés lenne, ha 38. évében levő nővére, Venus nyerne, nem kevésbe, ha a füvön általában nem csillogó Muguruza vinné el a serleget. A britek, ausztrálok és mi, magyarok sem vennénk zokon, ha Konta lenne a befutó. A legnagyobb csodát a szlovák Rybáriková diadala jelentené. A rajton a 87. volt a ranglistán, márciusban a 453. helyen jegyezték a két műtéte utáni kényszerpihenők miatt. A 2. fordulóban legyőzte Karolína Plíškovát. Aki pedig őt le tudja győzni, bárki ellen nyerhet. A mérleg is szoros meccseket sugall. Konta 3:2-re vezet, Muguruzáék pedig 2:2-vel kezdik ötödik meccsüket.

Györe László 2 óra 34 perces meccsen vágott vissza a litván Ričardas Berankisnak a két évvel ezelőtti vereségért, és bejutott a perugiai challenger 2. fordulójába. Szoros és nehéz, meglehetősen egyenrangú csata folyt, a jobban adogató Györe pedig ma a negyeddöntőért a 20 éves és a ranglistán 202. ausztrál Marc Polmansszal találkozik.

Dušan Lajović Båstadban negyeddöntős lett, következő ellenfele pedig vagy a svéd Elias Ymer, vagy a belga Arthur de Greef lesz. Ugyanott Filip Krajinović nem boldogult a tapasztalt argentin Leonardo Mayerrel.

Karolína Plíšková a 23. világelső

Angelique Kerber még négy napig a női tenisz világelsője, hétfőtől azonban a cseh Karolína Plíšková váltja a trónon. A wimbledoni eredmények úgy alakultak, hogy Kerber nem tudta megvédeni elsőségét, Simona Halep újabb pompás alkalmat mulasztott el, így a 2. fordulóban kiesett Plíšková a körülmények szerencsés közrejátszása révén lép az első helyre. A 25 éves teniszezőnő a 23. világelső, valamint az első cseh ezen a pozíción, hisz Martina Navratilová 1978-ban már amerikai állampolgár volt, amikor az első helyre került. Plíšková egyben a hatodik teniszezőnő – Kim Clijsters, Amelie Mauresmo, Jelena Janković, Dinara Szafina és Caroline Wozniacki után –, aki Grand Slam-titulus nélkül lett a lista éllovasa. Ezt a hiányosságot később csak Clijsters és Mauresmo pótolták. Plíšková eddig 9 WTA-serleget nyert, és szeptemberben a US Openen döntőt véd.

Eredmények

WIMBLEDON. – A férfitorna negyeddöntőjében: Querrey–Murray 3:6, 6:4, 6:7, 6:1, 6:1, Čilić–Müller 3:6, 7:6, 7:5, 5:7, 6:1. Nők, negyeddöntő: V. Williams–Osztapenko 6:3, 7:5, Muguruza–Kuznyecova 6:3, 6:4, Konta–Halep 6:7, 7:6, 6:4, Rybáriková–Vandeweghe 6:3, 6:3. Ifik, 2. forduló: O’Hugh–Miladinović 6:0, 7:6.

PERUGIA. – A challenger 1. fordulójában: Györe–Berankis 6:7, 6:2, 6:4.

BÅSTAD. – A challenger 2. fordulójában: Lajović–Coppejans 6:2, 6:3, L. Mayer–Krajinović 7:6, 6:3.

CASINALBO. – A futures 1. fordulójában: Licciardi–Krstin 6:4, 6:1.

BUDAPEST. – A női ITF-torna 1. fordulójában: Čepelová–Udvardy 6:3, 6:2.