2024. április 19., péntek
Európai Filmek 24. Fesztiválja – Palics

Megközelítőleg nyolcvan filmet láthatunk

A filmfesztivál megnyitója előtt, a tervek szerint, Slavko Štimac találkozik a közönséggel Szabadkán az Eurocinemában

Holnap, azaz szombaton 21 órakor kezdődik az Európai Filmek 24. Fesztiválja és péntekig tart. A vetítésekre Szabadkán a Szabadegyetemen és a Lifka Sándor Art Moziban, valamint Palicson a nyári, azaz szabadtéri színpadon és az Abbázia moziban kerül sor. A fő versenyprogramra a napi, két film megtekintését magában foglaló jegyár 300 dinár, míg a Párhuzamok és ütközések esetében 200 dinár. A többi vetítés díjmentes.

A fesztivál programját beharangozó sajtótájékoztatón Ilija Tatić, a szabadkai Szabadegyetem igazgatója ismertette az idei rendezvény fő jellemzőit, amely során kitért a költségvetésre is.

– Tavaly megközelítőleg 21 millió dinárral gazdálkodhattunk, ezúttal a költségvetésünk mindössze 15,3 millió dinár. A művelődési minisztérium, a tavalyi évhez hasonlóan, 9 millió dinárral járult hozzá, a tartományi titkárság egymillió dinárt különített el e célra, 2 millióval kevesebbet, mint tavaly, Szabadka önkormányzatától viszont valamivel többet, 5,3 millió dinárt kapott a fesztivál. A pénzügyi nehézségek tudatában elégedettek lehetünk azzal, hogy megközelítőleg nyolcvan filmet vetíthetünk. Ugyanakkor le kellett mondanunk egyes tartalmakról, amelyek hozzátartoztak a filmfesztiválhoz, például idén elmaradt a klasszikusok vetítése a főtéren, nem lesz fesztiválújság, megcsappan a partik, műhelymunkák és kiállítások száma, és nem valósíthatunk meg néhány tervezett együttműködést. Mondhatni, hogy kizárólag a fő programokra összpontosítottunk, habár így is sort kerítünk kísérőrendezvényekre. A požarevaci történelmi levéltár jóvoltából A filmek, amelyeket szerettünk című kiállítás kapott helyet a Szabadegyetem galériájában, Palicson filmes műhelymunkát szervezünk gyermekeknek, valamint tanácskozást Palics biodiverzitásával kapcsolatban. Idén visszahozzuk egy régebbi műsorunkat is, a filmfesztivál után néhány napig ún. menő filmeket vetítünk a nyári színpadon – mondta Ilija Tatić.

Miroslav Mogorović, a filmfesztivál programigazgatója szerint, a filmfesztivált sújtó pénzügyi nehézségek nem hatnak ki a filmes program színvonalára.

– Olyan filmek is érkeznek, amelyek nemrég a berlini és a cannes-i fesztiválon szálltak versenybe. Arra törekedtünk, hogy olyan filmeket válasszunk ki, amelyek magas művészi színvonalat képviselnek, ugyanakkor jól kommunikálnak a közönséggel is. A fő versenyprogramban zsűri értékeli a filmalkotásokat. Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy az idei zsűrielnök Cristi Puiu, aki annak idején a Lazarescu úr halála rendezőjeként hívta fel a figyelmet a román filmkészítésre. A versenyprogramban tizenkét filmet láthatunk, kettőt versenyen kívül. A filmfesztiválra vendégül várjuk az idei két Lifka Sándor-díjasunkat is. Slavko Štimac Ime: Dobrica, prezime: nepoznato című új filmjét a fesztivál kezdete előtt, holnap, azaz szombaton 17.30-kor vetítjük az Eurocinemában, ahol a színész óhaja szerint, minden bizonnyal találkozik is a közönséggel. A másik díjazottunk, Christopher Hampton, a fesztivál vége felé érkezik, a rendezésében készült Carrington című filmet pénteken 17 órakor vetítjük, szintén az Eurocinemában – hallottuk a fesztiváligazgatótól.

A filmfesztivál műsorát Petar Mitrić szelektor mutatta be.

– Színvonalas versenyprogramra számíthatunk. A megnyitón szombaton versenyen kívül mutatjuk be Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmjét, az első versenyalkotásra másnap, vasárnap kerül sor, amikor Mundruczó Kornél Jupiter holdja című filmjét vetítjük. A Párhuzamok és ütközések programrészben szintén tíz film versenyzik, ezeket a nemzetközi kritikusok zsűrije értékeli. Ebben a programrészben láthatjuk például az Out című filmet, Kristóf György rendezésében, amely szlovák–magyar–cseh koprodukcióban jött létre, valamint a Török Ferenc rendezte 1945 című alkotást, amely fekete-fehér technikával készült. A fiatal alkotók programrésze ezúttal is sokrétűnek ígérkezik, tizennyolc filmet láthatunk, rövidfilmeket, nagy játékfilmeket, dokumentumfilmeket és animációs alkotásokat egyaránt. Az új horvát filmek ciklusában külön figyelmet szentelünk a horvát animációs alkotásoknak, az új magyar filmeket bemutató programrészben pedig vetítésre kerül az Álom hava című film is, amelyet a vajdasági Bicskei Zoltán rendezett. A teljes program hozzáférhető a palicsi filmfesztivál honlapján – emelte ki Petar Mitrić.