2024. április 20., szombat

Völner: Soros saját tervét akarja elfogadtatni

Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára szerint egyfajta koncepciós eljárást folytat az Európai Bizottság a kvótaügyben, hiszen nem minden, a vonatkozó határozatot be nem tartó tagállam ellen indított kötelezettségszegési eljárást. A bizottság álláspontja "egybeesik Soros György akaratával", aki a saját migrációs tervét akarja Brüsszellel elfogadtatni - hangsúlyozta.

Az államtitkár csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: annak, hogy Magyarország ellen megindította az eljárást az uniós testület, az lehet az oka, hogy az ország képviseli a legmarkánsabb álláspontot a kérdésben és érvényesítéséért a pert is vállalta.

Völner Pál hangsúlyozta, hogy több tagállam nem teljesítette vállalásait a bevándorlók befogadását illetően: egyáltalán nem fogadtak be bevándorlót vagy csak jóval kevesebbet a vállaltnál, így a befogadandók eredetileg meghatározott számának csak a 11,8 százalékát teljesítették. Teljességgel alkalmazhatatlan határozatot hoztak Brüsszelben - vélekedett.

Elmondta: Magyarországnak július 13-ig kellett választ adnia az uniónak, hogy miért nem tett eleget a határozatnak. A válaszban tíz jogi érvet soroltak fel, hogy az országnak miért nem kell betartania a határozatot.

Magyarország a válaszadásra négyhetes határidőt kapott a szokásos két hónap helyett - tette hozzá.

Az államtitkár úgy látja, a bizottság álláspontja az ügyben "egybeesik Soros György akaratával", aki a saját migrációs tervét akarja Brüsszellel elfogadtatni. Közölte: a magyar választópolgárok a népszavazáson és a nemzeti konzultációban is kinyilvánították a véleményüket. "Tisztában vagyunk" azzal - mondta -, mit gondolnak az emberek, ezért a kormány határozottan elutasítja a kvótákat. "Semmilyen formában nem vállaljuk a ránk kényszerített menekültkvótáknak a teljesítését és az általunk nem kívánt bevándorlóknak a betelepítését" - jelentette ki.

Völner Pál kérdésre kitért arra: ősszel várható döntés a kvótaperben.