2021. október 27., szerda

Sarcol a természet

A fanatikus zöldek állítják, a klímaváltozás csupán enyhe büntetés az emberiségnek a természet ellen elkövetett halmozódó bűneiért… Az egyik internetes hírportál szerint az elkövetkező 10–15 évben olyan globális aszály fogja sújtani a bolygót, mely tönkreteheti a teljes éghajlatot, és kipusztíthatja az élővilág 90 százalékát.

(Fotó: Ótos András)

Egy amerikai kutatás szerint, melyet a Cornell Egyetemen végeztek, még ebben az évszázadban bekövetkezhet az „óriásszárazság” az Egyesült Államok délnyugati államaiban. Kaliforniában már hét éve tart egy rekordméretű szárazság, amely miatt sokfelé kipusztultak a fák és a cserjék, a kiszáradt növényzet a legkisebb szikrától is lángra lobban. Ebben az államban két évvel ezelőtt drákói mértékben korlátozni kénytelenek a vízfelhasználást. Egyes kutatók azt állítják, a megaszárazságok több mint 30 évig tartó időszakokká nyúlnak. Ez az állapot már legalább hét éve tart, és az új számítások szerint Európa, Ausztrália, Japán következik. Bár ritkák, újra és újra előfordulnak a Föld történetében. A kutatók szerint már több civilizáció vált az áldozatukká. Rajtunk lenne a sor?

Ennek veszélyét csak úgy lehetne csökkenteni, ha az ENSZ-klímaegyezményben foglaltnál sokkal nagyobb mértékben fogná vissza a világ a szén-dioxid-kibocsátást.

Az elmúlt héten a Nyugat-Balkánon tombolt a hőség. Júniusban Portugáliától Franciaországon keresztül egész Olaszországig aszály uralkodott. A tőzsdei jelentések arról számolnak be, hogy az USA gabonatermő vidékein nyirbálja a hozamokat a szárazság. Nyilvánvaló tehát, hogy ami most nálunk történik, nem lokális jelenség, és most már egészen biztos, hogy nem egyedülálló eset, hanem ismétlődő probléma – amivel a termelőknek számolniuk kell, amikor a vetésszerkezetet alakítják, amikor készítik a számítást, hogy mit érdemes vetni, mennyit kell befektetni, mennyit is érdemes adni az árendáért (néhol holdanként már 350 eurót is elkérnek a földtulajdonosok), hiszen a termelésben jelentkező minden kockázatot nekik kell fedezniük. Az állam pedig elegáns módon elhárítja magától a felelősséget, enyhén szólva megjátssza a tájékozatlant, s nem ismeri az aszálykár fogalmát, nem fogja tehát fedezni a károk minimális részét sem, azzal az „eredeti” magyarázattal, hogy nálunk piacgazdaság van! Nézzük, hogy működik ez más országokban. Magyarországon például 2009-től a nemzeti agrárkár-enyhítési rendszer fagykár, belvízkár, aszálykár bekövetkezésekor nyújt kárenyhítési juttatást a rendszerhez csatlakozott mezőgazdasági termelők részére. A törvény szerint azok a termőföldet használó termelők, akik gazdálkodói szervezeti formában vagy egyéni vállalkozóként működnek, a területalapú támogatásuk igénylésével automatikusan tagjaivá válnak a nemzeti agrárkár-enyhítési rendszernek, és ezáltal a használt földterületük arányában kárenyhítési hozzájárulás fizetésére kötelezettek. A biztosítási rendszer a mezőgazdasági termelők befizetéseiből és az állam ezzel legalább azonos összegű költségvetési támogatásából gazdálkodik.

Ezzel ellentétben nálunk a hektáronkénti 4000 dináros alamizsnával az állam „elintézte” az összes kötelezettségeit a termelők felé, és csak a jövedelemre számít, amit a mezőgazdasági termékek kiviteléből kellene megvalósítani, tavaly 3,2 milliárd dollár folyt be az agrártermékek exportjából. A tavaszi rossz kezdet, az áprilisi hó után – aszály. Mi jöhet még? A gazdatársadalom mélyen hallgat, nem követel semmilyen kárenyhítést. Belenyugodott sorsába? Pedig megalapozott lenne a mostani aszályt elemi csapáskánt kezelni, persze az állam részéről. Csakhogy ez nehezen fog menni, mert abban az esetben le kellene írni az idei földadót, a vízlecsapolási járulékot. De minek is bajlódnának a csinovnyikok – a gazdák úgyis hallgatnak. Egyébként is oly messze vannak Belgrádtól…