2024. március 29., péntek

Tartományi támogatások méhészeknek, vadászoknak

A korábbi pályázatok iránt nagy volt az érdeklődés, érdemes minél hamarabb jelentkezni

Két újabb pályázatot jelentetett meg a Tartományi Mezőgazdasági, Vízgazdálkodási és Erdőgazdálkodási Titkárság, ezúttal a méhészettel és a vadgazdálkodással foglalkozókra gondoltak, nekik kívánnak pénzbeli segítséget nyújtani tevékenységük végzéséhez. Mint azt Ótott Róbert titkárhelyettes lapunknak elmondta, tavasszal nagyon nagy volt a méhészek körében az érdeklődés a korábbi pályázat iránt, egy hónap alatt teljesen kimerült a 15 millió dináros keret, ezért a tartományi költségvetés módosítása által újabb 4 millió dinárt csoportosítottak át erre a célra. Egyebek mellett ennek is köszönhető, hogy most újra megjelenhetett egy pályázat. Ami a vadgazdálkodást illeti, Ótott arról számolt be, hogy az idén először jelent meg erre vonatkozó támogatási vonal, s fontosnak tartotta kiemelni, hogy a megszokott tevékenységek mellett ezúttal használt és új terepjárók beszerzését is támogatja a titkárság.

A méhészeknek szánt támogatás kerete tehát 4 millió dinár, egy részfinanszírozási segítségről van szó, mely a beruházás áruforgalmi adó nélküli részének legfeljebb 50 százalékáig terjedhet. A támogatás visszatérítés-mentes. A méhészeti beruházások értékének legalább 100 ezer dinárosnak kell lennie, a legalacsonyabb odaítélhető támogatás tehát 50 ezer dinár projektumonként. Méhtársadalmak vásárlására pályázhatnak a gazdák, legfeljebb 100 ezer dináros támogatást ítél oda a tartomány erre a célra. A méhészeti felszerelések vásárlására vonatkozó pályázati vonalon legfeljebb 300 ezer dináros támogatás nyerhető el. Fontos kitétel, hogy a beruházást az idén kellett lebonyolítaniuk a gazdáknak, a 2017. január elseje előtti vásárlásokat nem veszik figyelembe. A dátumot számlákkal, szerződésekkel kell igazolni. Olyan személyek pályázhatnak, akik bejegyzett gazdaságok tulajdonosai, a részleteket mindenki megtalálhatja a tartományi mezőgazdasági titkárság honlapján (www.psp.vojvodina.gov.rs). A pályázat határideje augusztus 15-e, de előfordulhat, hogy ennél korábban is felhasználják a pénzügyi keretet nagy érdeklődés esetén.

A vadgazdálkodást segítő pályázat két részből és anyagi keretből tevődik össze. Az egyik a vadászati létesítmények kiépítésére vonatkozik és 26,4 millió dinárból gazdálkodik. E pályázaton belül például fácáncsibék nevelésére alkalmas tenyészkertek és vadállatok tenyésztésére alkalmas telepek létesítésére is lehet pályázni a vadászterületen élő természetes állomány dúsítása céljából. Vadak itatását szolgáló kutak, vadásztrófeák kezelését segítő objektumok és más létesítmények kialakítására is lehetőség mutatkozik. A pályázat második része a vajdasági vadászhelyek felhasználóit célozza meg, 8,7 millió dinárral rendelkezik, s a már említett terepjárók beszerzését, a nyúlszaporulat kutatását is magába foglalja. Az előbbi célra egy 5 millió dináros keretet szabtak meg.

A vadgazdálkodási pályázat minden célkitűzésére másmilyen finanszírozási feltételeket szabtak meg, egyes esetekben lehetőség van a teljes beruházás megtérítésére is. A részletekről az érdekeltek ugyancsak a fentebb említett honlapon kaphatnak precíz információkat a pályázat minden egyes elemére vonatkozóan. A jelentkezési lapot is innen kell letölteni, a határidő szeptember 14-e.