2024. április 18., csütörtök
TENISZ – WIMBLEDON

Kerber átadta a trónt

Mivel Wimbledonban a második kedd hagyományosan a hölgyeké, vagyis ma a női negyeddöntő meccsei lesznek műsoron, tegnap előbb ők játszották a nyolcaddöntőt, s a férfi egyes csak azután folytathatta csatározásait. A nagy négyes tagjai így már csak késő délután és este játszottak, Novak Đoković a francia Mannarinóval az egyes, Roger Federer pedig a bolgár Dimitrovval a centerpálya műsorát zárta.

A női torna legfontosabb híre, hogy kiesett a német Angelique Kerber, akit a spanyol Garbiñe Muguruza győzött le három játszmában, ez az eredmény pedig azt jelenti, hogy Kerber hétfőn átadja a női tenisz trónját. Egyelőre még nem tudni, kinek, de az biztos, hogy teljesen új világelsőt avatnak majd, akár a cseh Karolína Plíšková, akár a román Simona Halep lesz az. A naprakész listán Plíšková vezet, viszont a román lesz az első, ha bejut az elődöntőbe. Halepnek tehát tegnap győzelem kellett a fehérorosz Viktorija Azarenka ellen, és ma nyerni kell a Konta–Garcia nyolcaddöntő továbbjutója ellen is. Nem lesz könnyű, hisz Azarenka maga is volt világelső, Konta pedig hazai közönség előtt szeretné véghezvinni, ami brit nőnek már 40 éve nem sikerült, vagyis megkaparintani a wimbledoni trófeát. Legutóbb a brit nők közül Wirginia Wade nyert 1977-ben.

A nyolcaddöntő volt a végállomás mindkét horvát teniszezőnő számára. Petra Martić három játszmában veszített a szlovák Magdaléna Rybáriková ellen, Ana Konjuh pedig nem volt méltó ellenfele a veterán Venus Williamsnek.

A Roland Garros bajnoknője, a lett Jelena Osztapenko Wimbledonban is nagyszerűen játszik, és tegnap, habár a második játszmában leadta az 5:2-es vezetést, és kihagyott öt meccslabdát, a rövidítésben mégis legyőzte az ukrán Elina Szvitolinát. Osztapenkónak még egy győzelem kell, hogy biztos bejusson a legjobb tíz közé. Negyeddöntős a veterán Szvetlana Kuznyecova is, aki rutinosan győzte le a Wimbledonban jobb meccseket is játszott lengyel Agnieszka Radwańskát.

A női torna negyeddöntője jó mérkőzéseket ígér. Ismertek már a Muguruza–Kuznyecova és V. Williams–Osztapenko párok, Rybáriková ellenfele a Wozniacki–Vandeweghe meccs győztese lesz, míg a Konta–Garcia pár legjobbja a Halep–Azarenka viadal győztesét várja.

Mindkét mezőnyben 14 ország

Amikor tegnap Wimbledonban helyi idő szerint 12.30-kor megkezdődött az egyénik nyolcaddöntőjének műsora, a mezőny nemzeti összetétele tarkább volt, mint talán valaha. A tizenhat legjobb közé mindkét nem esetében tizennégy ország képviselői jutottak, a férfiaknál csak Spanyolországnak és Franciaországnak, a nőknél pedig az USA-nak és Horvátországnak maradt két-két képviselője, s csupán hat országnak maradt játékosa mindkét mezőnyben, a fenti négyen kívül még csak Nagy-Britanniának és Németországnak. A nyolcaddöntő párosítását elemezve meglehetősen nagy az esélye annak, hogy a negyeddöntőben nemenként nyolc-nyolc különböző ország képviselői maradjanak versenyben a serlegért.

Eredmények

WIMBLEDON. – A női torna nyolcaddöntőjében: V. Williams–Konjuh 6:3, 6:2, Muguruza–Kerber 4:6, 6:4, 6:4, Kuznyecova–A. Radwańska 6:2, 6:4, Osztapenko–Szvitolina 6:3, 7:6, Rybáriková–Martić 6:4, 2:6, 6:3.

BUDAPEST. – A női ITF-torna 1. fordulójában: Büyükakçay–N. Stojanović 6:3, 6:4, Cadantu–Bukta 6:1, 6:2.