2024. április 19., péntek
VÍZILABA

Nem tudni, mi vár rájuk

A Zenta idén is saját játékosaival vág neki a II. ligának, a többiekről nincs hír

Szerdán, hétközi fordulóval veszi kezdetét a hazai II. vízilabdaliga. A jelentkezőket ezúttal is két csoportba osztották, a Zenta a pancsovai Mladosttal, a fehértemplomi Jezeróval, a zombori Polettel és az obrenovaci TENT-tel alkotja az északi csoportot, míg a délibe a Vrnjačka Banja-i Goč, a Kraljevo, a Paraćin, a Požarevac és a Leskovac került. Az alapszakasz augusztus 13-án zárul, a csoportok két-két legjobbja kerül be az augusztus 19-én és 20-án esedékes final fourba.

A Zenta a Polet ellen kezdi meg szereplését, Tóth László nem mert nagy esélylatolgatásokba bocsátkozni, hiszen ebben a szakaszban még vajmi keveset lehet tudni az ellenfelekről. A Tisza-parti gárda idén is saját nevelésű játékosokra épít, a csapat nagyon fiatal, így nem tudni, mire lehet számítani.

A korábbi évekhez hasonlóan idén is lehet külföldi és hazai, magasabb rangfokozatban szereplő játékosokat igazolni, így ez a versenysorozat némileg értelmét vesztette, hiszen épp az lenne a lényege, hogy az amatőr egyesületek is játéklehetőséghez jussanak. Azzal, hogy megteremtik ezt a lehetőséget, gyakorlatilag ellehetetlenítik a kisebb klubokat, például minket is. Ezért nem is táplálunk vérmes reményeket az idei kiírásban sem, nincsenek nagy ambícióink. Sajnos tavaly is előfordult, hogy az alapszakaszt követően egy-egy csapat teljesen átalakult, profikkal pedig nem tudjuk felvenni a versenyt. Úgy érzem, emiatt a játékosaim is elveszítették a lelkesedésüket. Nehéz egész éven át erre készülni, aztán azzal szembesülni, hogy olyanok ellen kell megmérettetni, akik gyakorlatilag ebből élnek. Mi nem igazoltunk erősítést, feleslegesnek érzem, örülök, ha saját játékosaim meccselhetnek, így is kevés a hivatalos mérkőzésük az év során. Sajnos a szövetség hozzáállása a gyerekek és a fiatalok munkáján is meglátszik. Nincs jelen az az elhivatottság, ami a korábbi évekre jellemző volt, sokaknak akad más dolga is a nyár során, így még nem tudom, melyik meccsen hányan is leszünk, illetve kik is alkotják majd a csapatot. A játékosok zöme középiskolás, néhány idősebb pólóssal kiegészítve, az átlagéletkor 18 év körül mozog, még nagyon fiatalok tehát. Az előbb felsoroltak miatt nem is tudom, mi lehet a reális elvárás, hiszen fogalmam nincs, a többiek milyen összeállítással szerepelnek majd, mindenki sötét ló számunkra. Egyedül annak örülök, hogy itthon játszhatunk, hazai közönség előtt – nyilatkozta Tóth László, a Zenta vezetőedzője.