2024. április 19., péntek

Öt rendőr ellen emeltek vádat

Azzal vádolják őket, hogy mulasztást követtek el az amerikai nagykövetség felgyújtásánál

A Felsőügyészség öt rendőr ellen emelt vádat a belgrádi Felsőbíróságon. Az ügyészség kötelességmulasztással vádolja a rendőröket, akik 2008-ban rendőrparancsnokok voltak a Kosovo je Srbija (Koszovó Szerbia) tüntetésen Belgrádban, amikor felgyújtották az Egyesült Államok nagykövetségét.

Egyelőre sem a bíróság, sem az ügyészség nem kívánta elárulni a kötelességmulasztással vádolt rendőrök nevét, a vád ugyanis még nem nyert bizonyítást. Bojana Stanković, a Felsőbíróság sajtófelelőse kiemelte, egyelőre a vádat továbbították az érintett feleknek, akik 8 napot kapnak arra, hogy véleményt formáljanak. Majd csak ez után kezdődhet meg a kihallgatás.

A Felsőügyészség három évvel ezelőtt indított nyomozást a rendőrség mulasztásainak feltárására az említett tüntetésen.

Ami pedig a gyújtogatást illeti, a belgrádi Felsőbíróság újratárgyalja a nagykövetség felgyújtásával vádoltak ügyét. A Fellebbviteli Bíróság ugyanis megsemmisítette az elsőfokú ítéletet, ami szerint a vádlottakat 6-tól 10 hónapig terjedő feltételes elzárásra ítélték. A vád alapján 7 személy az Egyesült Államok belgrádi nagykövetsége előtt emberéleteket sodort veszélybe és nagyobb értékű tulajdon épségét. Ezek a személyek ugyanis a parlament előtt tartott tüntetés után kövekkel, fáklyákkal és más tárgyakkal dobálták meg a nagykövetség épületét, és tüzet okoztak. A tűzben életét vesztette az újvidéki Zoran Vujović.