2024. április 19., péntek

Gondatlanság okozta a buszbalesetet?

A szerencsétlenül járt lengyel fiatalokat utaztató iroda szerint az autópálya aszfaltján éles tárgyak hevertek

A poznańi utazási iroda, amely a Bácsfeketehegy közelében szerencsétlenül járt fiatalok utazását szervezte, közleményben tájékoztatott arról, hogy feltehetőleg leszögezhető: a balesetet az autópálya aszfaltján heverő éles tárgyak okozták. A balesetben a három sofőr egyike, egy ötvenéves férfi, veszítette életét, ő a sofőr melletti ülésen ült a baleset pillanatában.

Az autóbusz műszaki felkészültségét rendszeresen ellenőrizték (Lakatos János felvétele)

Az autóbusz műszaki felkészültségét rendszeresen ellenőrizték (Lakatos János felvétele)

Az utazási iroda sajtófelelősének elmondása szerint az autóbusz első jobb gumiabroncsa kilyukadt, emiatt sodródott le az útról a jármű és borult egy árokba. Teljesen új autóbuszról van szó, csupán kétéves, műszaki felkészültségét pedig rendszeresen ellenőrizték, utoljára a szerencsétlenül végződő utazást megelőzően, nyilatkozta a sajtófelelős. Azt is elmondta, hogy az utasokért már elindult egy másik autóbusz.

Az Újvidék–Horgos autópályán történt balesetben 25 személy sérült meg. Az autóbuszban összesen ötven, 13 és 16 év közötti fiatal utazott. Görögországi nyaralásukból tartottak hazafelé, Lengyelországba. A sérülteket a verbászi, a szabadkai és az újvidéki kórházba szállították.