2024. április 18., csütörtök

HPV-teszt Szabadkán

Az év végéig összesen kilencszáz tesztet tudnak elvégezni az észak-bácskai körzetben

A szabadkai Közegészségügyi Intézet Mikrobiológiai Központjában júliustól immár a humán papillomavírus tesztelését is végzik – jelentette be dr. Morana Miković, a Közegészségügyi Intézet igazgatónője a tegnap tartott sajtótájékoztatón. Az észak-bácskai körzetben havonta százötven tesztet tudnak elvégezni a Köztársasági Egészségügyi Biztosító Alap terhére, azaz az év végéig összesen kilencszáz páciens kaphat szakorvosi beutalót, hogy ingyenesen elvégeztesse a tesztet. A vírus a méhnyakrák kialakulásában játszik szerepet. A páciensek beutaló nélkül is elvégeztethetik a tesztet, mely így 4900 dinárba kerül, és egy héten belül kézhez kaphatják az eredményt.

Az igazgatónő elmondta, a tesztek elvégzéséhez szükséges gépeket, berendezéseket a Tartományi Egészségügyi Titkárság jóvoltából már három évvel ezelőtt megvásárolták, majd azt követően sor került az egészségügyi dolgozók képzésére, az orvosokkal való konzultációkra, és végül az Egészségügyi Minisztériumhoz fordultak a kéréssel, hogy engedélyezze egy ilyen egészségügyi szolgáltatás beindítását, majd azt, hogy a teszt költségei ne a pácienseket, hanem az Egészségügyi Biztosítót terhelje. Kérésükre nemrég érkezett meg a jóváhagyás, így július elsejétől lehetőség van a HPV-teszt elvégzésére is.

– Ez a fél év egyben lehetőséget ad arra is, hogy felmérjük az igényeket, és ez alapján tervezzük a következő évet, és az ingyenesen elvégezhető tesztek számát, így szükség szerint megpróbáljuk növelni ezt a mennyiséget, azonban jövőre is legalább évi 1800 ingyenes tesztelésre lesz lehetőség – magyarázta az igazgatónő.

Dr. Snežana Bojanić Stojić, a Tartományi Egészségügyi Titkárság megbízott segédje kiemelte, habár Vajdaságban több regionális közegészségügyi intézet is rendelkezik ilyen gépekkel, amilyeneket immár Szabadkán is elkezdtek használni, azonban egyik másik helyen sem végzik a HPV-tesztelést, ezért a titkárság a jövőben arra törekszik majd, hogy a többi laboratóriumban is lehetőség nyíljon a teszt elvégzésére.

– Szerbiában naponta négy nő betegszik meg méhnyakrákban, a HPV-teszt pedig ennek megelőzésében, illetve korai felismerésében játszik nagy szerepet, hiszen a fertőzésnek sokáig nincs semmilyen jele, ugyanakkor az esetek 99,7 százalékában a méhnyakrák diagnosztizálásakor jelen van a HPV vírus is, ezért nagyon sokat számít, hogy egy ilyen tesztelésre lehetőség nyílik a régióban.

Dr. Ljiljana Tršićtől, a Mikrobiológiai Központ vezetőjétől megtudtuk, egy új egészségügyi technológia és módszer alkalmazásáról van szó, mellyel elsőként a HPV-teszteket fogják végezni, azonban tervben van, hogy idővel egyéb egészségügyi szolgáltatásokat és másféle teszteket is végeznek majd ezeknek a gépeknek a segítségével.

Dr. Vera Kovačević nőgyógyász a humán papillomavírussal kapcsolatban elmondta, ez a leggyakoribb nemi úton terjedő betegség, mely igen fertőző, és a szexuálisan aktív nők és férfiak legalább fele már kapcsolatba került a vírussal.

– Kezdetben nincs semmilyen jele a fertőzésnek, és az esetek mintegy 80–90 százalékában a vírussal való találkozás utáni másfél évben a fertőzött személy kigyógyul, azonban nem tudni miért, de egyesek szervezete nem tudja teljesen legyőzni a vírust, ami tovább él a szervezetben, s a következő 3–10 évben ezeknél a személyeknél méhnyakrák alakulhat ki. Sajnos az óvszer sem jelent teljes védelmet a HPV-vel szemben, mivel a bőrön és a nyálkahártyán keresztül is átvihető a fertőzés. A vírusnak vannak olyan típusai, melyek magas rizikójúak, s nagyobb a méhnyakrák kialakulásának veszélye, ilyen esetekben különös figyelmet kell fordítani a páciens állapotára, hiszen idővel megjelenhet nála a rák. Létezik ugyan a HPV elleni oltás, azonban Szerbiában ezt nem alkalmazzák, a másodlagos megelőzés keretében viszont már pontosabb képet kaphatunk Papanicolau teszt elvégzésével, melyet a nőknek az első szexuális aktus után három éven belül kellene elvégeztetniük, illetve évente legalább egyszer, s ennek eredménye alapján dönthet az orvos a HPV-teszt elvégzése mellett, illetve, ha a nőgyógyászati vizsgálat során valamilyen elváltozást tapasztalunk a méhnyakon, úgyszintén elküldjük a pácienst HPV-tesztelésre. Először a 25–30 éves korú nők esetében van értelme HPV-tesztet csináltatni, amikor már monogám kapcsolatban élnek, a méhnyakrák pedig általában 35 év feletti nőknél szokott jelentkezni. Amennyiben a teszt negatív, az illető személy védettnek számít, de ha az eredmény pozitív, az azt jelenti, hogy a vírussal 5–10 évvel korábban találkozott, amit a szervezete nem tudott legyőzni, s amely mostanra elváltozásokat okozott a méhnyakon – magyarázta a nőgyógyász.