2024. április 19., péntek

Huszonöt éves a VMMSZ

Sutus Áron váltja Dudást Károlyt az elnöki tisztségen – A szervezet tagsága folyamatosan bővül

Megalakulásának 25. évfordulóját ünnepelte szombaton Palicson a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség. Tagságuk képviselői mellett az ünnepségen részt vett Pirityiné Szabó Judit, a Nemzetpolitikai Államtitkárság kapcsolattartó főosztályvezetője, aki egyébként alapító tagja is a vajdasági magyar művelődési ernyőszervezetnek, Gyöngyös Zsófia Magyarország belgrádi nagykövetségének képviselője, Menyhárt Attila, a szabadkai Magyar Főkonzulátus vezető konzulja, Nyilas Mihály tartományi kormányalelnök, Hajnal Jenő, az MNT elnöke, Jerasz Anikó, az MNT Végrehajtó Bizottságának elnöke, valamint a Kárpát-medence művelődési szervezeteinek képviselői és számos közéleti személyiség.

Dudás Károly a szervezet megalapítása óta annak elnöke. A negyedszázadot átfogó ünnepi beszédében a leköszönő elnök emlékeztetett, hogy 1992-ben 38 tagszervezete volt a VMMSZ-nek, tíz év múlva tagságuk már 88 tagszervezetet számlált, most viszont már több mint száz tagjuk van. A tagság folyamatosan bővül, legutóbb heten kérték felvételüket. Dudás Károly a délvidéki magyarság közművelődési ernyőszervezetének megalakulását közösségi csodának nevezte.

A díjazottak (Gergely Árpád felvétele)

A díjazottak (Gergely Árpád felvétele)

– Akárcsak jeles elődeink, szolgálni álltunk mi is össze 1992 nyarán. Szolgálni hitünk szerint a legszentebb ügyet: anyanyelvünket, őseink által ránk testált nemzeti közösségként való megmaradásunkat. Ezt a szolgálatot, ha néha botladozva is, néha megtorpanva is, de – tiszta lelkiismerettel kimondhatjuk – tisztességgel végeztük a legkedvezőtlenebb körülmények között, a legszigorúbb széljárás mellett fogtunk a mentési-gyarapítási munkálatokhoz. De hozzá kellett fognunk, ha azt akartuk, hogy a kommunizmus évtizedeiben leépített, szétvert művelődési életünk további süllyedése legalább megálljon – mondta a VMMSZ eddigi elnöke. A számos rendezvény mellett, amelyeknek alapítója és szervezője volt a VMMSZ, ez a szervezet hozta létre azokat a díjakat, amelyekkel azokat jutalmazták, akik évtizedekig szolgálták a magyar közösséget és a magyar kultúrát. Ilyen a Magyar Életfa Díj, az Aranyplakett, és a Plakett.

A VMMSZ eseményekben dús és munkában gazdag teljesítményét az anyaország a Magyar Kisebbségekért Díjjal és Márton Áron-emlékéremmel ismerte el.    

Dudás Károly fegyvertársainak nevezte az anyaországban és szerte a Kárpát-medencében élő támogatóikat, segítőiket.

– Ezek nélkül a nagyszerű barátok és fegyvertársak nélkül nem ott tartanánk, ahol most tartunk. Köszönet nekik a barátságért, a támogatásért, a bátorításért, a remény életben tartásáért – mondta a VMMSZ alapító elnöke.

Pirityiné Szabó Judit főosztályvezető ünnepi beszédében kiemelte, hogy ünnepelni és köszönteni gyűlt össze a hallgatóság szombaton Palicson egy olyan szervezetet, amely 25 éve része a vajdasági magyarság ünnep- és hétköznapjainak.

ÉRTÉKMENTÉS A LEGMOSTOHÁBB KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT IS

Az ünnepség résztvevőit sokszínű és színvonalas műsor várta

Az ünnepség résztvevőit sokszínű és színvonalas műsor várta

– Magyarország kormánya nagyrabecsüléssel tekint a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetségre, amely az egész nemzet büszkesége. A negyed évszázad alatt a szervezet töretlenül tekintett előre. A NATO gépek bombázása, a háborús behívók és az erőszakos mozgósítások sem oltották el a reményt, hogy a szülőföldön magyarként magyarul ünnepelhessenek, táncolhassanak, énekelhessenek, szavalhassanak vagy szervezhessék a magyar szervezetek kulturális életét – mondta a főosztályvezető asszony és hozzátette, példaértékű, ahogyan a VMMSZ tagszervezetei Bácskában, Bánátban és Szerémségben mindennapi cselekedeteikkel bizonyították, hogy értékeket a legmostohább körülmények között is lehet menteni. A főosztályvezető asszony köszönetet mondott Dudás Károlynak, a szervezet eddigi elnökének és Hajnal Jenőnek, a szervezet korábbi alelnökének, akiknek példaértékű munkája nagyban segítette a VMMSZ munkáját, akárcsak azok, akik már nem lehetnek közöttünk: dr. Szöllősy Vágó László, Bodor Anikó, Burány Béla és mások.

A magyar kormány Nemzetpolitikai Államtitkárságának főosztályvezető asszonya kiemelte, hogy a VMMSZ 25. születésnapja a vajdasági magyarság összefogásának ünnepe is. Hiszen, ahogy a jubiláló szervezet, ugyanúgy a VMMSZ által alapított Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, az MNT, meg a magyarság politikai érdekképviseletét szolgáló VMSZ is a vajdasági magyar családok életerős közösségének ügyét szolgálja a kulturális autonómia keretein belül.

– Történelmi vezérelv, hogy a közösség erejét az egység alapozza meg. Ha az összefogást és az együttműködést erősítjük, mi is erősebbek és eredményesebbek leszünk …A VMMSZ átal megjelenített nemzeti egységnek része kíván lenni az anyaország is. Elősegítője pedig a magyar kormány meg a Nemzetpolitikai Államtitkárság – mondta Pirityiné Szabó Judit, s kiemelte, megtiszteltetés számára minden itt töltött pillanat, örömteli látni és segíteni a felelős, építkező erőket.

HITET ADÓ KEZDEMÉNYEZÉSEK

Hajnal Jenő, az MNT elnöke mostani megbízatása előtt több mint 10 évig töltötte be a VMMSZ alelnöki tisztségét. Ünnepi beszédében kitért arra, hogy a közművelődési ernyőszervezet megalakulása 1992-ben, a vérzivataros időkben  az egyetlen lehetséges válasz volt arra, hogyan lehet itt ezen a tájon mindennek dacára megmaradni.

– Akkor is, ma is minderre tehetetlenül nézett és néz a nagyvilág, és az ország, amelynek lakói vagyunk. Így lett és maradt a menés és maradás gondja akkor is, ma is elsősorban csak a miénk és a gondviselő anyaországé. Néha úgy érzi az ember, hogy talán egyedül csak ennek köszönhető, hogy még élünk és vagyunk eltéphetetlen szálakkal kötődve az elmenőkhöz, ugyanakkor úgy téve a dolgunkat, mintha nem is annyian lennénk, mint fél évszázaddal azelőtt, hanem jóval többen. Emberfeletti erő, kitartás, hit kell mindehhez, de legfőképp olyan iránymutatók kellenek, mint amilyenek egyebek között a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elnöke és főtitkára, néhai Szöllősy Vágó László voltak – mondta az MNT elnöke, aki  a szombaton kinevezett új elnökhöz, Sutus Áronhoz is szólt:

– Tenni a dolgunkat a torlódó események sodrában úgy, hogy közben  nem feledkezünk meg a mai ígéretünkről, a felelősségről, a vállalt kötelezettségről, a megbeszéltek, a közös döntések fontosságáról és végrehajtásáról. Ehhez kívánok majd komoly támaszt és segítséget az elkövetkezendő hónapokban neked és mindazoknak, akik mától vezetőként, tisztségviselőként, tagszervezeti irányítóként vállukra veszik azt a terhet, hogy a magyar kultúra és szimbolikus értékeink világában a VMMSZ továbbra is olyan megtartó és szervező erő maradjon, amelynek alapja az egységes nemzeti gondolat, az együttes alkotni, tenni akarás, a közös felelősség és amelynek éltetői mi vagyunk, és a délvidéki magyarság emlékezete – fogalmazott Hajnal Jenő.

Dudás Károly 25 évig volt a VMMSZ elnöke. A szervezet munkáját Aranyplakettel jutalmazta

Dudás Károly 25 évig volt a VMMSZ elnöke. A szervezet munkáját Aranyplakettel jutalmazta

A jubileumi ünnepségen részt vett és köszöntötte Dudást Károlyt, valamint az új elnököt és a negyedszázados fennállását ünneplő szervezetet dr. Széman Péter, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesületek országos elnöke, Bárdos Gyula, a felvidéki CSEMADOK országos elnöke, dr. Bokor Béla, a  Határon Túli Magyarságért Alapítvány kuratóriumi elnöke, valamint Jankovics Róbert, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének elnöke. Valamennyien kiemelték, hogy Dudás Károly kapcsolatépítő szerepe és a nemzet előbbre jutását szorgalmazó kezdeményezései a Kárpát-medence magyarságát megerősítették, a többieknek is hitet adtak. Sutus Áron, a VMMSZ új elnöke és Dudás Károly tiszteletbeli elnök a testvérszervezeteknek, a tagszervezeteiknek, intézményeknek és kiemelkedő támogatóiknak díszoklevelet adtak át.

Hajvert Ákos, a szervezet leköszönő alelnöke és Kistóth Erika elnökségi tag a jubileumi ünnepségen Dudás Károlynak a VMMSZ nevében Aranyplakettet adott át.

A palicsi jubileumi ünnepség olyan volt, mint amilyen a VMMSZ: színvonalas és sokszínű. Fellépett Bagi Valentina és Lepár  Krisztina énekkettős, a Csalogány asszonykórus és a Rákóczi férfikórus, a Korhely tamburazenekar, Vázsonyi Csilla és Resócki Rolland néptáncosok, valamint Hajvert Ákos előadóművész.