2024. április 20., szombat

Párbeszéd indul a Kínai negyedről

Megállapodott a város kulturális vezetősége és az Újvidék 2021 Alapítvány

Nyilvános és szakmai párbeszédet kezdeményezett a város kulturális vezetősége és az Újvidék 2021 – Európa kultúrvárosa Alapítvány a Kínai negyed témakörében. Ennek a folyamatnak elemeként fogadták el – az Újvidék város 2016 és 2026 közötti kulturális fejlődéséért felelős stratégia akciótervén belül – a Fórum a kultúráért elnevezésű eseménysorozatot, amelyben a Városi Kulturális Igazgatóság és a városi Kulturális Tanács tagjai vesznek majd részt a város fontos kulturális szereplői mellett.

A Fabrika művelődési központ a Kínai negyedben (Ótos András felvétele)

A Fabrika művelődési központ a Kínai negyedben (Ótos András felvétele)

A Fórum egyfajta közvetítő szerepet lát majd el a szakmai nyilvánosság és a polgárok között. A Fórum mellett Divan elnevezéssel nyilvános beszélgetéssorozat is kezdetét veszi, amelynek keretében a lakosokkal folytatnak párbeszédet a szakma képviselői.

A szervezők a párbeszéd négy fázisát határozták meg: a bevezető folyamat során kerül sor július 9-én az EXIT fesztiválon egy konferenciára, illetve panelbeszélgetésre Párbeszéddel a Kínai negyed fejlődéséért címmel, másnap pedig megtartják az első Fórumot. A második fázis augusztus közepéig tart, és tudományos felméréssel, terepmunkával, a lakosok véleményének kikérésével valósul meg.

A harmadik fázis augusztus 22-étől szeptember 6-áig tart, ez alatt az idő alatt felváltva tartanak meg Divan, illetve Fórum a kultúráért-beszélgetéseket (e fázisban hármat-hármat). A negyedik fázis a párbeszéd lezárását jelenti, valamint – minden bizonnyal – a határozatot az egykori Petar Drapšin ipari központ felújításáról és átalakításáról.