2024. április 16., kedd
TENISZ

Lajović ma a centerpályán

Novak Đoković után, aki ma a cseh Adam Pavlásekkel találkozik a 2. fordulóban, a szerbiai teniszezők közül a wimbledoni nyitókört még csak Dušan Lajović vészelte át. Az ópázovai játékos ugyan öt breakalkalmat nyújtott a görög ifjonc Sztefanosz Cicipasznak, de az adogatást egyszer sem adta le, annak kezdőütését pedig mindhárom játszmában egy-egy esetben elnyerte, így különösebb izgalmak nélkül jutott tovább. Lajović számára azonban ezzel véget is ért a szép élet, hisz következő londoni ellenfele a sokak szerint minden idők legjobbjának tekinthető, hétszeres bajnok Roger Federer lesz. Persze, a svájci sem verhetetlen, szenvedett már ő is váratlan vereségeket, a jelek szerint azonban erre a tornára jól felkészült, s nehéz elképzelni, hogy éppen Lajović lenne az, aki megállíthatja a 19. Grand Slam-titulus felé vezető úton. Lajovićnak legalább alkalma lesz a centerpályára lépni – ez a lehetőség sem adódik mindennap.

Federer egyébként ugyanúgy nyert az első fordulóban, mint Đoković. Az ukrán Alekszandr Dolgopolov adta fel a meccset sérülés miatt a második játszmában, ami csak a centerpálya nézőinek jelentett csalódást, hisz a méregdrága belépőjegyek ellenében egymás után két csonka mérkőzést láthattak.

Janko Tipsarević újra megsérült. Az első játékban még egyenrangú volt az amerikai Jared Donaldsonnal, de leadta az adogatást, a következő négy játékban már csak három pontot nyert, és belátta, hogy hiábavaló lenne az erőltetés.

Jelena Janković jól indult a formán kívüli Agnieszka Radwańska ellen, és az első játszmában kétszer is adogatott a vezetésért. Amikor a szép alkalmakat kihagyta, Jelena játéka összeomlott, és a második játszmát csaknem ellenállás nélkül nullára veszítette. Jobban játszott Babos Tímea, Caroline Wozniacki mégis erősebbnek bizonyult. Babos az első játszmában ledolgozta a breakhátrányt, de 4:4 után újra visszaesett. A második szettet ő nyitotta breakkel, és meg is nyerte. Ugyanígy kezdett a harmadikban, azután azonban játékot sem nyert.

A legnagyobb csatát Petra Martić és Daria Gavrilova vívták, és nem kis meglepetésre a horvát legyőzte a magasabban rangsorolt ausztrált.

A marburgi challengeren Balázs Attila 5:2-re vezetett a német Hanfmann ellen, majd ugyanúgy járt, mint Jelena Janković, míg az olasz Recanatiban Peđa Krstin négy meccslabdát hagyott ki a francia Maxime Hamou ellen.

Federer és a számok

Roger Federer egy hónap múlva, augusztus 8-án 36 éves lesz, de még semmi jele, hogy felhagyna a tenisszel. Igaz, az utóbbi két évben nem játszott sokat, az idén például a wimbledoni csak a hetedik tornája, a Dolgopolov elleni pedig mindössze a 27. meccse volt, így is döntögeti a csúcsokat. Kedden is eljátszadozott a számokkal, és három öröklistát írt át. Először is 70. nagy tornáján indult, amivel beállította Fabrice Santoro csúcsát, a harmadik a sportág történetében, aki 10 000 ászt ütött – az élcsoport: Ivo Karlović 12 062, Goran Ivanišević 10 131, Federer 10 004 –, és egyben megszerezte 85. wimbledoni győzelmét is, amivel e tekintetben listavezető lett, hisz maga mögé utasította Jimmy Connorst, aki a londoni füvön 84 alkalommal nyert meccset.

Eredmények

WIMBLEDON. – A férfitorna 1. fordulójában: Lajović–Cicipasz 6:4, 6:4, 6:4, Donaldson–Tipsarević 5:0 – feladás, Federer–Dolgopolov 6:3, 3:0 – feladás, Harrison–Ćorić 7:6, 6:4, 7:6, A. Zverev–Donszkoj 6:4, 7:6, 6:3, Bagdatisz–Ward 6:4, 6:4, 6:3, Ramos–Thompson 6:4, 6:4, 7:6, Simon–Jarry 7:6, 6:3, 6:3, Sock–Garin 6:3, 4:6, 7:6, 6:3, Dimitrov–Schwartzman 7:6, 6:2, 6:2, Thiem–Pospisil 6:4, 6:4, 6:3, Berdych–Chardy 6:3, 3:6, 7:6, 6:4, Isner–Fritz 6:4, 7:6, 6:3, Mannarino–F. López 5:7, 6:1, 6:1, 4:3 – feladás, Szugita–Klein 7:6, 6:3, 6:0, 2. forduló: Bautista–Gojowczyk 6:2, 6:1, 3:6, 6:3. Nők, 1. forduló: A. Radwańska–Janković 7:6, 6:0, Wozniacki–Babos 6:4, 4:6, 6:1, Martić–Gavrilova 6:4, 2:6, 10:8, Lepcsenko–Davis 6:4, 7:5, Hercog–Beck 6:2, 6:1, Ka. Plíšková–Rogyina 6:1, 6:4, Riske–Stephens 6:2, 7:5, Curenko–Görges 6:7, 7:6, 6:4, Bacsinszky–Puig 6:1, 3:6, 6:0, Mladenović–Parmentier 6:1, 6:3, Kuznyecova–Jabeur 6:3, 6:2, Kontaveit–Arruabarrena 6:2, 6:4, Šafářová–Dodin 6:2, 6:2, Makarova–Van Uytvanck 6:3, 6:1, Pironkova–Errani 6:1, 6:4, 2. forduló: Konjuh–Begu 7:6, 2:6, 6:3, Watson–Szevasztova 6:0, 6:4, Azarenka–Vesznyina 6:3, 6:3, Cibulková–Brady 6:4, 6:4, Szakari–Kr. Plíšková 6:7, 6:4, 6:4.

MARBURG. – A challenger 1. fordulójában: Hanfmann–Balázs 7:5, 6:1.

RECANATI. – A challenger 1. fordulójában: Hamou–Krstin 6:2, 6:7, 7:6.