2024. március 29., péntek
LABDARÚGÁS

Továbbjuthat-e mindhárom magyar csapat?

A szerbek közül a Zvezdának van a legkönnyebb dolga

Merőben eltérő helyzetből várja a Vasas és a Ferencváros az Európa-liga első selejtezőkörének mai visszavágóit. Az angyalföldiek 4:3-ra kikaptak múlt héten a Beitar Jerusalem vendégeként, míg az FTC 2:0-ra győzött hazai pályán a lett Jelgava ellen.

A magyarkupa-győztes Ferencváros egy hete sima meccset játszott ellenfelével, a Jelgava kevés ellenállást tanúsított, a támadásokra pedig egyáltalán nem fordított energiát. A magyar csapat viszont arra számít, hogy Lettországban más jellegű találkozó vár az együttesre.

„Nehezebb meccs lesz, mint a múlt heti volt. Kisebb pályán játszunk majd, és több lesz az ütközés” – mondta Leandro, az FTC hátvédje a klub honlapjának az elutazás előtt. A korábbi magyar válogatott védő azt is elárulta, hogy a továbbjutás mellett a győzelem is a céljuk, annak ellenére, hogy akár egy minimális vereséggel is a következő fordulóba juthatnak.

A Vasas egy hete az izraeli mérkőzés nagy részében a várakozások felett teljesített, mégis nehezen emészthető vereséget szenvedett, mivel a 88. percig 3:1-re vezetett, s csak a hajrában kapott gólokkal bukta el a mérkőzést. Az idegenben szerzett három találat ugyanakkor biztató lehet a hazai visszavágóra nézve.

Az első meccset kihagyó középhátvéd, Vaskó Tamás is a pozitívumokra koncentrál: „Szerintem a csapat túlteljesítette az előzetes elvárásokat. Rúgtunk három gólt idegenben, ami remek dolog a Beitar Jerusalem ellen. Főleg úgy, hogy sérülések és egyéb balszerencsés történések miatt nagyon kevesen vagyunk” – mondta a futballista az együttes honlapjának, hozzátéve, hogy az izraeli 70-80 százalékos páratartalom szokatlan volt számukra, és a végére elfáradtak a társai, ugyanakkor a mérkőzés utolsó öt percét és az első félidőben egy negyedórás periódust leszámítva „lefocizták” a Beitart. „Úgy vélem, ma azt a játékot kell játszanunk, amit kint a 30. és a 87. perc között, és akkor meglesz a továbbjutás” – tette hozzá.

A szerb csapatok közül a Crvena zvezdára vár a legkönnyebb feladat, a belgrádiak a máltai Florianánál vendégeskednek 3:0-s előny birtokában. A Vojvodina Radoslav Batak edző leváltását megelőzően 2:1-re verte a szlovák Ružomberokot, most Nenad Vanić vezetésével játszanak idegenben. A Mladostra szinte lehetetlen feladat vár, a lučaniak hazai 3:0-s vereség után utaznak Bakuba az azerbajdzsáni Interhez.

Máltai döntetlennel jutott tovább a Videoton

Hatgólos döntetlent elérve lépett túl a Videoton a máltai Balzan csapatán az Európa-liga selejtezőjének első fordulójában. A székesfehérváriak a hazai, gyenge játékkal elért 2:0-s győzelem után viszonylag magabiztosan utazhattak a szigetország bajnokságának második helyezettjéhez, akiktől azonban már a harmadik percben gólt kaptak. A találkozón aztán megmutatkozott a magyarok erőfölénye, Géresi és Šćepovič révén már a szünet előtt fordítottak az álláson. A Balzan azonban derekasan küzdött, és Effiong ejtésével egalizálni tudott a második félidő elején. A hajrában Juhász Roland bólintott a kapuba, a tizenegyesből duplázó Kaljević azonban a 86. percben megakadályozta az újabb Videoton-győzelmet.

Felemás érzéseim vannak. Örülök a teljesítménynek, de a három bekapott gólnak nem, hiányzott a koncentráció a részünkről” – nyilatkozta Marko Nikolić, a továbbjutó együttes trénere.

Európa-liga, selejtező, első forduló, visszavágók: Balzan–Videoton 3:3 (az első mérkőzésen: 0:2, tj. a Videoton 5:3-mal), Niedercorn–Rangers 2:0 (az első mérkőzésen: 0:1, tj. a Niedercorn 2:1-gyel).

Nikolić az év érkezője az MLS-ben

Nemanja Nikolićot, a Chicago Fire zentai származású labdarúgóját választotta az ESPN sportcsatorna az év legjobb érkezőjének az észak-amerikai profi labdarúgó-bajnokságban (MLS). A csatár a Legia Varsó után az MLS keleti főcsoportjának éllovas csapatában is szórja a gólokat – utóbbi négy meccsén 5 alkalommal volt eredményes, az eddigi tizennyolc bajnokin pedig 16-szor talált be az ellenfél kapujába, ezzel fölényesen vezeti a góllövőlistát.

Az ESPN portálja kiemeli, hogy ebben a kategóriában talán sohasem volt ennyire szoros a verseny, Romain Alessandrini (Los Angeles Galaxy), Miguel Almirón (Atlanta), valamint Alberth Elis és Romell Quioto (Houston) egyaránt remekel, de közülük is kiemelkedik Nemanja Nikolić.

A cikk azt is hozzáteszi, hogy a zentai labdarúgónak esélye van megdönteni az MLS gólrekordját, amelyet még az 1996-os első szezonban állított fel Roy Lassiter 27 találattal, Chris Wondolowski (2012) és Bradley Wright-Phillips (2014) pedig beállított.

Pepe a Beşiktaşba igazolt

A török bajnok Beşiktaş csapatánál folytatja pályafutását Pepe, aki tíz év után hagyta el a Real Madridot. A török klub a honlapján jelentette be kedden késő este a 34 éves hátvéd szerződtetését. A háromszoros Bajnokok Ligája-győztes védő szerdán kora reggel érkezett meg Isztambulba, ahol a repülőtéren mintegy száz Beşiktaş-drukker köszöntötte. A bajnokcsapat a szerződés részleteit nem hozta nyilvánosságra, helyi lapok viszont úgy tudják, hogy a futballista két évre kötelezte el magát, és szezononként 3,35 millió eurót keres majd. Pepe 2007-ben 30 millió euróért igazolt a Real Madridhoz, melynek színeiben tíz év alatt három BL-t, három bajnoki címet és két Király-kupát nyert, a legutóbbi idény végén lejáró szerződését viszont nem hosszabbították meg, így a Beşiktaşnak nem kellett érte fizetnie. A portugál válogatottban 86-szor lépett pályára, s tavaly Európa-bajnoki címet szerzett a csapattal.