2024. április 18., csütörtök

Az EXIT-varázslat elkezdődött

A The Killers tagjai már nulladik nap megalapozták a fesztiváli hangulatot

Szerdán este lezajlott az idei EXIT fesztivál úgynevezett nulladik napja. A szervezők nem véletlenül döntöttek a Las Vegas-i The Killers rockegyüttes mellett. Tagjai az est fő fellépői voltak: Brandon Flowers (vokál, szintetizátor), Dave Keuning (gitár, vokál), Mark Stoermer (basszusgitár, vokál) és Ronnie Vannucci (dob) konfettifelhőben léptek ki a színpadra.

Az együttes 2002-ben alakult, első albumukat Hot Fuss címmel 2004-ben adták ki. Ezt 2006-ban követte a Sam’s Town című lemezük. A Grammy-díjra jelölt együttes további albumai között van még a Day & Age, továbbá a Battle Born. Emellett 2013-ban egy válogatáslemezük is megjelent, amelyen a jól ismert dalok mellett két új zeneszám is napvilágot látott. Brandon Flowers, az együttes frontembere 2010-ben adta ki első önálló lemezét.

Az együttes tagjai a másfél órán át tartó koncertjükkel már szerdán este megalapozták a fesztiváli hangulatot. Olyan zeneszámok hangoztak el, mint például a Mr. Brigthside, Somebody told me, When you were young, vagy az All these thing’s that I’ve done. A közönséggel együttműködve járultak hozzá a fesztiválon tapasztalható energiához. Minden elvárást felülmúltak, és a rendezvény fő színpadán (Main Stage) bebizonyították, miért számítanak a XXI. század egyik kiemelkedő rockbandájának. Brandon Flowers a jelenlevőknek megígérte, hogy nem kell újabb 14 évet várni arra, hogy visszatérjenek a péterváradi fesztiválra. Fellépésüket nagy érdeklődés övezte, és a jókedvű közönség reakcióiból ítélve az EXIT idén is igazán különleges lesz.

Ezt megelőzően a fő színpadon láthattuk még a rijekai Jonathan, majd a Szerbiában igen jól ismert, és közkedvelt Van Gogh együttest, valamint a New York-i Teachers is bemutatkozott. A The Killers koncertjét követően a fesztiválozók nagy része a Guarana No Sleep fesztiválhoz csatlakozott, amelyet idén első alkalommal szerveznek meg az EXIT-en. Az elektronikus zene kedvelői egészen 8 óráig élvezhették a bulit a Dance Arena vagy a No Sleep Novi Sad színpadon.