2024. április 20., szombat

Duda: Lengyelország hamarosan hosszabb távú szerződést köthet amerikai gáz szállítására

Lengyelország rövid időn belül hosszabb távú szerződést köthet amerikai cseppfolyós gáz szállítására - jelentette be Andrzej Duda lengyel elnök csütörtökön Varsóban, a Donald Trump amerikai elnökkel folytatott megbeszélést követő közös sajtóértekezleten.

Donald Trump és Andrzej Duda (Fotó: Beta/AP)

Donald Trump és Andrzej Duda (Fotó: Beta/AP)

Donald Trump részt vesz a Három Tenger Kezdeményezés államfői csúcsértekezletén (amelyen a visegrádi országok vezetői is jelen vannak), és ez alkalomból, a csúcs előtt külön négyszemközti megbeszélést folytatott a lengyel elnökkel, majd a találkozó kibővített formában, a két küldöttség között folytatódott.
Andrzej Duda elmondta: egyebek között az amerikai katonák lengyelországi jelenlétéről, a térség biztonságának erősítéséről, az ukrajnai helyzetről és a gazdasági együttműködésről tárgyalt amerikai partnerével. A júniusban az észak-lengyelországi Swinoujsciében tavaly létesített gázkikötőbe érkezett első amerikai cseppfolyósított gázszállítmány (LNG) utat nyit új, hosszabb távú szerződések aláírásához - jelentette ki.
Donald Trump elmondta: erőteljesen támogatja a Három Tenger Kezdeményezést, fontosnak tartja a gázszállítás diverzifikációját, hogy a térség országai "ne legyenek túszai az egy forrásból származó energiának".