2024. április 18., csütörtök

Újabb száz egészségügyi dolgozó kap munkát

Zlatibor Lončar: Nem engedhetjük meg, hogy bebukjon az egészségügyi rendszer

Az év végéig az egészségügyben további száz új alkalmazottat foglalkoztatnak majd – jelentette be tegnap Zlatibor Lončar egészségügyi miniszter a Szerbia Palotában megtartott ünnepségen, ahol a miniszter azzal az 1644 egészségügyi dolgozóval találkozott, akiket a nemrégiben kiírt pályázat útján vettek fel a hazai egészségügyi intézmények valamelyikébe.

Az 1644 új egészségügyi dolgozó közül 1000 egészségügyi nővér, illetve egészségügyi technikus. Az orvosok sorait pedig elsősorban azokkal a fiatal szakorvosokkal erősítik, akik már évek óta önkéntes munkát végeznek a kórházak valamelyikében, és legalább 9-es átlaggal végezték el az egyetemet.

– Az állam végre felismerte – emelte ki a miniszter –, hogy további foglalkoztatásra van szükség, hiszen ha nem tartják fenn a korábbi szintet, nem lesz, aki az új felszerelésekkel és az új egészségügyi létesítményekben dolgozzon.
– Nem engedhetjük meg, hogy bebukjon az egészségügyi rendszer – hangsúlyozta Zlatibor Lončar, majd ecsetelte, hogy néhány évvel ezelőtt beszüntették a továbbképzést az orvosok körében, ez vezetett oda, hogy egyes egészségügyi intézmények szakorvosok nélkül maradtak. Hozzátette, az egészségügyi dolgozók számának növelésével már lehet személyzeti politikával is foglalkozni.
Arra a kérdésre, hogy az állam milyen módszerekkel igyekszik majd megakadályozni, hogy az újonnan foglalkoztatott szakemberek külföldön keressenek jobban fizetett munkát, Lončar azt válaszolta, hogy az államfő és a kormányfő ígérete szerint hamarosan növelik majd az egészségügyi dolgozók fizetését, természetesen a gazdaság teherbíró képességéhez mérten.