2024. április 19., péntek

Folytatódik a Belgrád–Pristina-párbeszéd

A szerb államfő arra kérte Federica Mogherinit, hogy Szerbia az eddiginél gyorsabb ütemben haladjon az uniós integráció útján

Aleksandar Vučić szerb és Hashim Thaçi koszovói államfők tegnap nem hivatalos brüsszeli találkozójuk során abban állapodtak meg, hogy hamarosan új fejezete nyílik a Belgrád és Pristina kapcsolatait rendezni hivatott brüsszeli párbeszédnek – erősítette meg Federica Mogherini kül- és biztonságpolitikai főképviselő sajtószolgálata. A felek abban is megállapodtak, hogy a jövőben következetesen alkalmazzák a korábbi megállapodásokat. Vučić nem tartja kizártnak, hogy a párbeszéd a jövőben államfői szinten zajlik.

Belgrád és Pristina miniszterelnökei legutóbb februárban ültek Brüsszelben tárgyalóasztalhoz. Ezt követően a szerbiai államfőválasztás, majd a koszovói kormány mandátumvesztése, illetve a parlament feloszlatása és a választások megtartása lehetetlenítette el a párbeszéd folytatását, habár éppen a dialógus sikeressége az egyik alapfeltétele Szerbia európai integrációjának. A felek szerint nagyjából másfél hónapra van szükségük az előkészületek befejezéséhez és ezt követően lehet megnyitni a brüsszeli párbeszéd új fejezeteit.

A tegnapi találkozó egyik sarkalatos témája a koszovói szerb községek közösségének megalapítása volt. Az albán fél ezen kötelezettségét külön kiemelték – adta hírül a belgrádi média.

Mogherini arról biztosította mindkét államfőt, hogy az EU továbbra is fontosnak tartja a nyugat-balkáni országok csatlakozását az EU-hoz.

Federica Mogherini és Aleksandar Vučić (Beta)

Federica Mogherini és Aleksandar Vučić (Beta)

A jövőben az eddigiekhez képest sokkal bátrabban és lényegre törőbben kellene tárgyalni Szerbia és Koszovó kapcsolatainak rendezéséről – húzta alá Aleksandar Vučić a sajtónak nyilatkozva, és hozzátette, nemcsak az a cél, hogy Belgrád és Pristina kapcsolatai rendeződjenek, hanem az is, hogy a szerb és az albán nemzet mindennapjai, az egymással ápolt kapcsolataik hosszú távon rendeződjenek.

A koszovói szerb községek közösségének megalapítása egyértelműen feladat maradt – nyilatkozta a tegnapi, nem formálisnak minősített brüsszeli találkozó után Aleksandar Vučić államfő, majd elmondta, hogy Federica Mogherini kül- és biztonságpolitikai főképviselővel Szerbia európai integrációjáról, illetve a folyamat üteméről is beszélgetett. A szerb köztársasági elnök elmondása szerint most először történt meg, hogy egyértelműen Szerbia európai integrációja ütemének felgyorsítására kérte Federica Mogherinit.

– Jó lenne, ha tudnánk, hogy mikor válhatunk az EU teljes jogú tagállamává. Bizonyosságra van szükségünk, elég a ködösítésből. Úgy érzem, hogy Mogherini megértő Szerbia ezen igényével szemben. Országunk európai integrációja szempontjából fontos lesz a július 14-i találkozóm Donald Tuskkal, az Európai Unió Tanácsának elnökével. Szerbia eddig már számos reformot végrehajtott, de szinte ugyanennyi áll még előtte. A polgárok tudni szeretnék, hogy mi miért történik, mi a cél, és azt, hogy mikor éri el az ország – fogalmazott Vučić.

A Belgrád és Pristina közötti párbeszéd a jövőben nem miniszterelnöki, hanem államfői szinten valósul meg? (Beta)

A Belgrád és Pristina közötti párbeszéd a jövőben nem miniszterelnöki, hanem államfői szinten valósul meg? (Beta)

SZERB ÉS ALBÁN AKÁR BARÁT IS LEHET

A Belgrád és a Pristina közötti párbeszéd hamarosan új szakaszába lép – erősítette meg Hashim Thaçi koszovói elnök, és gyümölcsözőnek nevezte a szerb kollégájával folytatott beszélgetést.

– Nemcsak a kapcsolatok rendezése a cél, hanem a két nemzet közötti megbékélés is. Ebből nem csupán a szerbeknek és az albánoknak, az egész régiónak haszna származik a jövőben. Belgrád és Pristina munkacsoportjai felülvizsgálják az eddig még meg nem nyitott témákat és ezt követően tesznek javaslatot arra vonatkozóan, hogy melyekről kellene elsők között tárgyalni. Hiszem, hogy a szerbek és az albánok közötti megbékélés nem lehetetlen cél. Koszovó ezért száll síkra, az egész régió jövőjének érdekében – nyilatkozta Thaçi.

KORMÁNYFŐK HELYETT ÁLLAMFŐK

Az Aleksandar Vučić államfővé való megválasztását, illetve tisztségbe lépését követően felmerülő számtalan kérdés egyike az volt, hogy vajon hogyan fog zajlani a jövőben a brüsszeli párbeszéd, amely eddig legmagasabb szinten a kormányfők között zajlott, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének részvételével. Megtörténhet, hogy a Belgrád és Pristina közötti párbeszéd a jövőben nem miniszterelnöki, hanem államfői szinten valósul meg – mondta a témával kapcsolatban Jadranka Joksimović európai integrációs miniszter, aki szerint akármennyire is fontos ez a részlet, mégsem kulcsfontosságú. Az érdemi kérdés az, hogyan, mikor valósulnak meg a korábbi, illetve a majdani megállapodások. A múltban körvonalazott megállapodások egyik legfontosabbika mindenféleképp a szerb községek közösségének megalapítására vonatkozó egyezség, amelynek megvalósítása rendkívül sokat késik – közölte Joksimović, aki nem ért egyet azzal, hogy az EU a párbeszéd sikerességéhez köti Szerbia európai integrációját, hiszen a dialógus sikeressége nem csupán az egyik félen múlik.

Valamivel korábban, az orosz Szputnyik szerbiai szerkesztőségének nyilatkozva Aleksandar Vučić is kilátásba helyezte, hogy a brüsszeli párbeszéd a jövőben a szerb és a koszovói államfők vezetésével folyhat, de semmiképp nem ez a részletkérdés a leglényegesebb – jelentette ki az államelnök.