2024. március 28., csütörtök

Továbbra sem fizetnének többet a hűtőházak tulajdonosai

A málnatermesztők az államfővel és a kormányfővel is tárgyalnának

Tárgyalóasztalhoz ültek tegnap a málnatermesztők és a hűtőház-tulajdonosok Branislav Nedimović mezőgazdasági miniszterrel, hogy az idei termény alacsony felvásárlási áráról tárgyaljanak. A megbeszélésen Rasim Ljajić kereskedelmi miniszter is jelen volt. Az összejövetel után Nedimović miniszter derűlátóan nyilatkozott, mivel szerinte a tárgyalás jobb hangulatban zajlott, mint a korábbi. A málnatermesztők viszont újabb tárgyalást kértek, mert mint kiemelték, bizonyítékot kérnek arra, hogy a bűnözés és a monopóliumot élvező cégek nem erősebbek az államnál. Követelték, hogy tárgyaljanak Aleksandar Vučić államfővel és Ana Brnabić kormányfővel is.

Dobrivoje Radović, a Szerbiai Málnatermelők Egyesületének elnöke a tárgyalás után kijelentette, hogy elégedetlenek a felvásárlási árral. Szerinte egy kilogramm málna reális ára 200 dinár, a hűtőházak működtetői azonban nem kívánnak 100 dinárnál többet fizetni érte. Božo Joković, az ariljei Eko voće Földműves-szövetkezet igazgatója hozzátette, arra kérték a minisztert, hogy szervezzen meg egy találkozót az államfővel és a kormányfővel, hogy tárgyaljanak az esetleges árkorrekciókról. A találkozón jelen lennének a hűtőházak működtetői is, hogy elmagyarázzák, miért nem adnak 100 dinárnál többet a málna kilogrammjáért, holott tavaly 240 dinárt fizettek érte.

Nedimović ugyanakkor a nyilatkozatában kiemelte, hogy a találkozó után sokkal közelebb kerültek a megoldáshoz.

– Nem ugyanabban a hangnemben beszélgettünk, mint a múltkor. Közvetítem majd a termelők kérését az államfőnek és a kormányfőnek, és minden állítást, amit a termelők szájából hallottam, ellenőrzünk, hiszen erre kötelez minket a 270 millió euró értékű málnaexport – hangsúlyozta Nedimović.

Hozzátette, az árakat a piac diktálja, az állami intézmények csupán a piaci rendellenességekre tudnak reagálni.