2024. április 19., péntek

A görög parti őrség tüzet nyitott egy török teherhajóra

A görög parti őrség hétfőn figyelmeztető lövéseket adott le majd rálőtt Rodosz szigete előtt egy török teherhajóra, amelyet feltételezett drogszállítmánya miatt akart átkutatni. A török külügyi tárca reagálásában élesen elítélte a görög hatóságok lépését, azt aránytalannak nevezve.

A török minisztérium szerint igazolhatatlan cselekedet rálőni egy fegyvertelen teherhajóra, amely két török kikötő között szállított árut. "Az egyetlen vigasz, hogy senki sem vesztette életét, vagy sebesült meg az incidensben" - tette hozzá a tárca.
A görög parti őrség szóvivője a dpa német hírügynökségnek elmondta: az ACT nevű török hajó a feltartóztatását célzó lövések ellenére elmenekült. "Információink voltak arról, hogy a teherhajó kábítószert szállított" - tette hozzá a hatóság.
Az incidens idején a gyanús hajó alig hat kilométerre volt Rodosztól a görög felségvizeken.
A parti őrség először figyelmeztető lövéseket adott le. Amikor pedig a török teherhajó kapitánya nem engedelmeskedett a megállásra való felszólításnak, a járműve olyan részeire adtak le lövéseket, ahol emberéletek nem forogtak veszélyben - tette hozzá a pireuszi székhelyű hatóság.
A török NTV hírtelevízió képeket mutatott a nap folyamán a teherhajóról, amelynek törzsét a kapitány szerint 16 találat érte. Az Anadolu állami hírügynökség úgy tudja, hogy válaszul a török parti őrség két egységét, és a haditengerészet egyik hajóját vezényelték ki az Égei-tengerre.
A térségben a hatóságok rendszeresen ellenőriznek olyan hajókat, amelyekről feltételezik, hogy migránsokat szállítanak, vagy pedig kábítószert vagy dohányárút csempésznek.