2024. április 19., péntek

Újvidék vagy Óbecse

Hol folytatják tanulmányaikat a temerini leérettségizett tanulók

Az általános iskolák nyolcadikos tanulói miután letették a kisérettségit, kitöltötték a kívánságlistákat is, hogy ki melyik középiskolába szeretne iratkozni. Az első osztályba való besorolásra vonatkozó lista pénteken vált ismertté, de a végleges rangsort, hogy melyik diák melyik középiskolába jutott be július 3-án teszik közzé. Ám látni, hogy a temerini végzősök jórészt Újvidéken, vagy Óbecsén szeretnék folytatni tanulmányaikat.

A magyar osztályokba járó diákok kisérettségi vizsgáival kapcsolatosan Sziveri Bélától, a Kókai Imre iskola igazgatójától megtudtuk, hogy mind a három nap probléma nélkül zajlott. A Kókai iskolából 64 diák jelent meg, valamint 12-en a Petar Kočić Általános Iskola magyar ajkú végzősei közül, vagyis összesen 76 magyar ajkú végzős kisérettségizett Temerinben. A vegyes teszt (történelemből, biológiából, földrajzból, fizikából és vegytanból) bizonyult a legnehezebbnek, mivel ezt oldották meg a legrosszabbul. A matematikai feladatok könnyebbek voltak, az anyanyelvi kérdések megválaszolása pedig kimondottan jól sikerült, sokan 18-19 pontot kaptak.

Az igazgató elmondta, hogy a helyi média közlése szerint az elért eredmények jók. Nincs egyetlenegy pótvizsgára utalt diák sem, ami azt is jelenti, hogy nincs negatív eredménnyel zárt felső osztály. Amióta ő az igazgató, ilyen még nem történt meg. Emellett az előmenetelek is kiválóak mind a tanulás, mind a magaviselet tekintetében. Az osztálytanácsi és a tantestületi üléseken csak szépet és jót mondtak a tanárok a gyerekekről. Nagyon sok az olyan tanuló, aki részt vett a különféle szemléken, versenyeken, megmérettetéseken és eljutott köztársasági, körzeti versenyre. Őket a polgármester is vendégül látta, és könyvcsomagokkal jutalmazta.

– A tapasztalat immár 15 éve azt mutatja, hogy a Kókai iskola diákjainak 90 százaléka abba a középiskolába iratkozik, amit első helyen tüntetett fel a kívánságlistán. Ez a korosztály valamivel erősebb, jobban teljesített az előző évek nemzedékeihez viszonyítva, így a bejutási küszöb emelkedni fog legalább 1-2 ponttal a középiskolákban. Ami azt jelenti, hogyha tavaly 90 pontja volt az utolsó beiratkozónak, az most 92 pont lesz – közölte Sziveri Béla igazgató.