2024. március 29., péntek

Véget ért a Kanizsa Feszt

Szombat éjjel a Farkasok, Essem, Luna, Noyz, Cartman, Edo Denova, Molnár Bé és Joerjunior fellépésével zárta kapuit a magyarkanizsai vásártéren megrendezett, ötödik Kanizsa Feszt.

Ami a programokat, előadásokat illeti, éppen a záró nap bővelkedett ezek tekintetében, ám a látogatottság hagyott némi kívánnivalót maga után.

A Kárpát-medencei médiumok helyzetéről is szó esett a Kanizsa Feszten (kép: Puskás Károly)

A Kárpát-medencei médiumok helyzetéről is szó esett a Kanizsa Feszten (kép: Puskás Károly)

A VaMaDiSz szervezésében déltől folyamatosan tanácskoztak, elsőként a VaMaDisz bemutatása történt meg kerekasztal-beszélgetés formájában, majd Csipak Levente beszélt a siker titkáról, a folytatásban pedig Kiss Tamás mesélte el, hogyan építsünk fel és használjunk egy quatkoptert. Élménybeszámoló is volt a CERN erőműben tett látogatásról Cakó Sarolta előadásában, de a Rubik-kocka kirakásának nagymestere, Muhi Kristóf is jelen volt és beszélt szombaton. A Hungaricum utcának elvezett stand is ekkor tárta ki kapuit az érdeklődők előtt. Egy órakor a fiatalok arról hallhattak kellemes  hangvételű, tudástágító beszélgetést, hol tart a Kárpát-medencei magyar nyelvű médiumok sorsa. A kérdésekben sem szűkölködő diskurzus vezérfonalát Varjú Márta, napilapunk főszerkesztőnője, dr. Forró Lajos, a fesztivál szervezője, aki a helybeli televízió tulajdonosa is, továbbá Fejsztámer Róbert magyarkanizsai polgármester és Petheő Attila, megyei képviselő vitte, aki Nyitráról érkezett.

Délután öttől Andrási Attila rendező, Újhelyi Ákos, a szabadkai városi tanács gazdasággal megbízott tagja beszélgetett nemzetpolitikai kérdésekről Kávai Szabolcs történelemtanárral, a magyarkanizsai önkormányzat oktatással megbízott tanácstagjával, aki tisztánlátásával, aprócska utalások beszúrásával tette élvezhetővé a politikai és megmaradási kérdéseket boncolgató, a múltra, jelenre, de a jövőre is kiterjedő eszmefuttatásokat.

A fesztivál ideje alatt folyamatosan tartottak a csapatjátékok is, amit a fiatalok játszottak, úgyhogy leszögezhető, minden rendben zajlott, a tervek szerint, kivéve egy péntek hajnalban történt esetet, amikor a fesztivál helyszínétől nem messze egy csoport felgyújtotta a helybeli lakos, Kiss Róbert szalmával megrakott pótkocsiját. A szervezők a következő nyilatkozatot tették közzé ezzel kapcsolatban:

„A Kanizsa Feszt szervezői mélységesen elítélik a péntek (június 30.) esti tűzeset elkövetőinek tettét. Sajnálatos, hogy ilyesmi egyáltalán előfordulhat. Sajnálatos, hogy vannak olyan fiatalok, akik az igényes szórakozás helyett abban lelik örömüket, hogy másoknak károkat okoznak. Tisztelettel szeretnénk kérni a joggal felháborodott polgárokat, hogy ne általánosítsanak, akár a fiatalokkal, akár a fesztivállal kapcsolatosan. Meggyőződésünk, hogy a fiatalok döntő többsége nem ilyen, és a fesztiválon az igényes szórakozás a céljuk és ők is elítélik a hasonló eseteket.

Az eset után a főszervező Magyarkanizsa polgármesterével együtt kilátogatott a helyszínre, hogy közösen találjanak valami megoldást. A Kanizsa Feszt szervezői felajánlották az eddig összegyűjtött relikviáikat egy árverésre, amelynek bevétele a károk enyhítését szolgálja majd.

Szeretnénk kifejezni azon reményünket, hogy az elkövetők előkerülnek és elnyerik méltó büntetésüket.

Ezúton is kérjük azokat a polgárokat, fiatalokat, akik hasonlóan gondolkodnak, hogy segítsék a nyomozást. Kérjük, hogy aki bármit tud az ügyről, jelezze felénk, vagy a rendőrség felé, elősegítve a munkájukat.”

A Kanizsa Feszt szombat éjjeli búcsúbulija után kíváncsian várjuk, mit hoz a jövő!