2024. április 19., péntek
OLVASNIVALÓ - JÚLIUSI FILMAJÁNLÓ

Júliusi filmaratás

Az idén igencsak bőségesnek ígérkezik a júliusi filmhozam. A filmek producerei, rendezői már egymás sarkára lépve toporognak, hogy nekikezdjenek a hónapban bemutatásra kerülő filmekből származó termés learatására. A hónap első hétvégéje slágerfilmjének a címére minden tekintetben a Pókember – Hazatérés (Spider-Man: Homecoming) című, a Marvel-képregényuniverzumban játszódó film pályázik. Az amerikai filmmogulok harmadik alkalommal is nekiveselkedtek Peter Parker, a különleges képességekkel megáldott/megátkozott tini történetének a filmre viteléhez, s ezúttal a fiatal Pókember kalandjait kísérhetjük végig, ahogyan napközben egy elég esetlen tiniként, napnyugta után pedig toronyházak között pókfonálnyalábok segítségével közlekedő rettenthetetlen szuperhősként harcol a gonoszok ellen. Lényegében ez az első Pókember film, amely beépül a Marvel-univerzumba, így más, általunk is ismert hősökkel együtt szállhat szembe a meghökkentő, és még sosem látott gonoszokkal.

Egy szuperhős számára a különleges képességek elvesztése igencsak ciki dolog lehet. Márpedig ez történik a Superpowerless című komédia negyvenedik életévét betöltő szuperhősével, aki kénytelen enélkül leélnie további életét. Az életmódváltás persze számára sem bizonyul könnyű dolognak.

Július második hétvégéjén kezdik el vetíteni A majmok bolygója: Háború (The War of Planet of Apes) című sci-fit, amelynek története a sorozat előző részében történtek után két évvel veszi fel a cselekmény szövögetését. Az emberszabásúak mind az értelemszintjüket, mind pedig haderejükben lassan utolérik a kicsiny megmaradt emberiséget. Mindkét fél a másikat okolja a sanyarú sorsukért, s ez elkerülhetetlenül egy fajok közötti háborúhoz vezet.

Július 21-én mutatják be Christopher Nolan Dunkirk című II. világháborús történelmi eposzát, amely szövetséges csapatok legendás kimenekítésének állít emléket.

Ugyanezen a napon érkezik Luc Besson, egykoron szebb napokat is megélt francia filmrendező sokak által nagyon várt Valerian és az ezer bolygó városa (Valerian and the City of a Thousand Planets) című tudományos-fantasztikus filmje. A kultikus státuszú francia képregény filmváltozata főhőseinek bolygóközi küldetéseket kell teljesíteniük a kormányuk megbízatásából. A következő küldetésük az egyik legizgalmasabb intergalaktikus városába, Alphába vezet.

Július 20-án az Atomszőke (Atomic Blonde) című akciófilmre válthatnak jegyet az amerikai és a magyarországi filmszínházak látogatói. A hidegháborús évek alatt játszódó filmben Charlize Theron egy olyan kémet alakít, aki nő létére, közelharcban simán elbánik bárkivel. A baj csupán az, hogy ügynökségének a tagjait valaki elkezdi eltenni láb alól. Főhősünk persze akcióba lép, s nyomozni kezd az ismeretlen elkövetők után.