2024. március 29., péntek

A gyermekkor könyve

Szőke Anna: A kártyavár összedőlt. Egy tovatűnt gyermekkor emlékei. Kiss Lajos Néprajzi Társaság, 2016

A vajdasági magyar társadalomnéprajz művelői között rangos hely illeti meg Szőke Anna kishegyesi néprajzkutatót, aki szülőfaluja társadalmáról ezidáig már több könyvet is publikált (Ez a falu más. Fejezetek Kishegyes társadalomnéprajzához, 2009.; Örökbe hagyom. Fejezetek Kishegyes társadalomnéprajzához, 2012.; Lélek és valóság kapcsolata. Egy bácskai falu vallási élete, 2015.), mintegy megalapozva e tudományág honi terjedésének alapjait. Az emberi közösségek, a társadalom akár irodalmi, akár néprajzi szempontú megközelítése sokáig a szépirodalom határán leledző írói munkálkodás eredménye volt, s szociográfia műfaji megjelöléssel illettük, tudtuk. Az 1930-as évek falukutató mozgalmának irodalmi alkotásai is ebben erősítettek meg minket, így pl. Féja Géza, Illyés Gyula, ifj. Kodolányi János stb. Egy falu, egy tanyacsoport vagy egy vidék szegény embereinek életét leíró művek ebben erősítettek meg minket. A vajdasági magyar szociográfiák is hasonló következtetésekre juttattak. Mígnem Gerold László 1970-ben közre nem adta a Rólunk is vallanak című munkáját értelmiségszociológia műfaji megjelöléssel, s rá nem döbbentett, hogy társadalmunk más rétegei (pl. a vajdasági magyartanárok) is lehetnek szociográfiai vizsgálódások, szociográfiának beillő irodalmi alkotások témái. Persze, addigra már volt a háború utáni vajdasági magyar irodalomnak több szociográfiai alkotása – erről lásd bővebben Bori Imre Szociográfiák nyomában (1997) című összefoglalóját. Akkorra megjelent azonban egy újabb műfaj is, amely a népi önéletírás terminus technicus alatt lépett irodalmunk színterére. Zabosné Geleta Piroska Így zajlott az életem címen 1983-ban jelentette meg a maga és környezete (Horgos) életéről szóló könyvét Burány Béla néprajzkutató hathatós támogatásával. A könyv sikere később újabb ilyen jellegű kiadványt eredményezett. S itt találkozik a szociográfia néprajzi vonulata a népi önéletírással, amelybe újabb kötetként sorolható Szőke Anna új könyve, A kártyavár összedőlt. Egy tovatűnt gyermekkor emlékei, amely a Fejezetek Kishegyes társadalomnéprajzához sorozat újabb jelentős alkotása. A könyv nemcsak életrajz, és nemcsak szociográfia, hanem a kettő együtt. Élet- és helyzetkép egy kislány emlékeiből összerakva, amely azonban egy nem is olyan rég, de mégiscsak letűntnek hitt világról szól, amelyben a mai korosodó vajdasági olvasó néha mosolyogva, néha elborzadva ismeri fel önön maga gyermekkorát, ifjúságát. S így elevenedik meg a könyv, így válik legvalóságosabb valóságunkká. A szerző, aki az óvodapedagógia sokak számára megfejthetetlen rejtélyeiben is otthonosan mozog, hittel vallja: Ne csak taníts, örökíts! Hiszen neki valóban van mit megörökítenie. És jelszavának eleget téve írja le, örökíti meg azt a gyermekszemmel szépnek látott világot, amelyben a Mama oldalán és a Szüle – a nagymama jellegzetes dél-alföldi, nem pejoratív megnevezése – mellett érdemes és élvezetes volt vajdasági magyar („Az én hazám Kishegyes.”) gyereknek lenni, még ha, igaz, nem nincstelen, de mégiscsak szegényparaszti sorban kellett is eltöltenie ezt az életszakaszt, s öntudatlanul is ennek gazdag hozadékával cseperedni leánygyermekből serdülő nővé.

A falu társadalmi rétegződését érzékenyen észlelő gyermeknek már nem volt nehéz felnőtt fejjel megkülönböztetnie a tanyasiakat a falu központjában élőktől, s meglátni, hogy a közösséget alkotó mag a perem: az alvégi és a felvégi, az újfalusi és a pacsirtatelepi, a bölőfalusi és a vásártéri. Ennek a rétegnek a családi hagyományként kapott jussa lesz az útravalója a felnőttkorba, amelyek „erősebbek a szóbeliségtől, erősebbek a környezeti hatásoktól. Legfőbb tényező tehát a családból hozott élmény. Felnőtt korra a gyerekkori élmények megszilárdulnak, és alapját képezik az egyén azonosságtudatának”. Így lesz az énekszótól vidám gyermekkor a későbbi nehézségek áthidalója („a mama énekelt, és anekdotákat mesélt nekem. Mindig olyat, ami időszerű volt, vagy illett a helyzethez. Mezei virágokból csokrot kötöttünk, így tanította meg velem észrevétlenül a mezei virágok neveit” – s miközben idézem a szerzőt, ösztönösen is felötlik bennem Szőke Anna Elszaladt a kemence című nagyszerű módszertani könyvének útmutatása az óvodapedagógusoknak; tehát innen is eredeztethető a kiváló pedagógus szakmai felvértezettsége), s így lesz a lelemény a megoldások kulcsa (a tragacsjáték), és a sok-sok játékleírás pedig az átörökítés szándékával bír – így válik az óvodapedagógus és a néprajzkutató személyisége teljessé.

Az új könyv a honismereti kiadvány erejével is bír, hiszen gyermekkorának része volt az egész kishegyesi határ. Szól a szerző a tanyákról, a telecskai dombokról, az Aljról, a Csengettyűs vasútállomásról, a Kaszálóról, a Nagyhídról, a Krivaja hídjáról, a Kertsorról, a Sziváci útról, a Tündérek szállásáról és a Barna szállásról, a Herbut, a Fejős, a Halasi családról, a babonás agglegény Csillag Péter bácsiról, a topolyai keddi és pénteki piacról.

Szőke Anna új könyve a gyermekélet kishegyesi aspektusait dokumentálja, de bátran állíthatjuk, hogy mindannyiunkét, akik már a hatodik-hetedik X-ben járunk, mert a Buksit szívrepesve vártuk idősebb testvérünktől, s első könyvünk rongyosra lapozva ma is megvan, persze más című (Erdei bál), és még ma is fejből tudjuk az egész szövegét. A különbségek falvanként elenyészők.

Ennek a rendkívül olvasmányos és mindenképpen hasznos könyvnek a befejezése nem optimista. Nem is lehet az. A gondtalan – vajon gondtalan-e? – gyermekkor egyszer úgyis lezárul. Mindenkinek az életében eljön a pillanat, amikor észre kell vennie, hogy nem ő a királykisasszony. Van, aki ilyenkor úgy érzi: a kártyavár összedőlt. Szőke Anna úgy érezte. Ismerve azonban a szerző elhivatottságát, türelmét, munkabírását és akaraterejét, nem is kívánhattunk volna neki egyebet. Mert a kártyavárat nap mint nap újra építi mindannyiunk okulására, és a közép-bácskai Kishegyes társadalmának teljesebb megismerésére.