2024. április 19., péntek

Hazai és nemzetközi terepen is küzdenek

A VaMaDiSz Brüsszelbe vitte a magyar felvételizés ügyét, de Újvidéken is fellebbez

A Vajdasági Magyar Diákszövetség (VaMaDiSz) küldöttsége a HÖOK és a VIFÓ képviselőivel együtt ismét nemzetközi terepen ismertette a Jogtudományi Kar felvételi vizsgájának ügyét. Sóti Attilának, a VaMaDiSz elnökének elmondása szerint már elfogyott a türelmük, és nem ültek ölbe tett kézzel, miközben az elsőfokú bírósági ítélet indoklására vártak. Az újvidéki Felső Bíróság első fokon elutasította a diákszövetség által benyújtott keresetét, amelyről több mint két hónap után, szerdán érkezett meg a hivatalos indoklás. Minderről a VaMaDiSz elnöke tegnap tájékoztatta a sajtó képviselőit, valamint beszámolt a Brüsszelben folytatott tárgyalások eredményeiről és a további lépésekről.

A VaMaDiSz részéről nem ez volt az első nemzetközi lépés. Tavaly novemberben Genfben az Egyesült Nemzetek Emberi Jogi Tanácsának Kisebbségügyi Fórumán képviselte a vajdasági magyar közösséget, amelyre Szerbia Külügyminisztériumának küldöttsége reagált. Ennek azonban különösebb hozománya nem lett. Sóti Attila elmondása szerint a tavaszi időszak különböző tárgyalásokkal, bizonyítékok felmutatásával telt el. Említést tettek arról a precedens értékű tárgyalásról, amelyre a VaMaDiSz egy tanút idézett be, akit a bíróság nem hallgatott ki. Az indoklások között az is szerepelt, hogy a tanú nem beszél szerbül, és ezért nem hallgatták ki. Ezután született meg az elsőfokú bírósági ítélet, amelyről a határidő lejárta után kaptak hivatalos indoklást.

– Mint kiderült, Deli Andor képviselő asszisztenseivel együtt folyamatosan követte a fejleményeket, és azon munkálkodott, hogy az ügy az Európai Parlament különféle fórumain megjelenjen. A Szerbiáról szóló országjelentésbe belekerült egy olyan rész, mely szerint jobban oda kell figyelni az anyanyelvű oktatásban felmerülő problémákra, ebbe beleértjük a Jogtudományi Kar esetét is. A képviselő úrtól ígéretet kaptunk arra, hogy a magyar felvételizés ügye konkrétan belekerülhet a következő országjelentésbe, ha az addig nem oldódik meg. További lépésként szeretnénk hivatalos panaszt tenni az Európai Bizottság, valamint az Európai Parlament különféle szerveinél, és ezzel kapcsolatban Deli Andor képviselő úrtól konkrét tanácsokat kaptunk. A magyarországi HÖOK segítségével az Európai Egyetemista Unióhoz (ESU) fordulunk, amely nemzetközi szervezet. Bízunk abban, hogy támogatásukat elnyerjük, és az általuk benyújtott hivatalos panasz már uniós terepen is befogadó fülekre talál – húzta alá Sóti Attila.

A diákszövetség elnöke kiemelte, hogy a VaMaDiSz ismételten bebizonyította, hogy partnereivel együtt valóban mindent megtesz az ügy megoldása érdekében. A bírósági ítélet írásos megindoklásával kapcsolatban elmondta, hogy egy igen részletes okiratról beszélünk, amelyben az elmúlt 16-17 hónapos bírósági eljárás minden apró részlete megtalálható. Az már biztos, hogy a diákszövetség fellebbez az újvidéki Fellebbviteli Bíróságon. Már készül a fellebbezés szövegtervezete.

– Az indoklás értelmében nem arról van szó, hogy a VaMaDiSz ezt a pert elveszítette, hanem az a kereset, amelyet a diákszövetség beadott, tárgytalan és alaptalan. Nem hagyhatjuk ennyiben, az indoklásban ugyanis szerepelnek olyan elemek, amelyek véleményünk szerint könnyen megtámadhatók. Már most látszik az, hogy a Jogtudományi Kar diszkriminatív módon viselkedik, és egy rendkívül nem megfelelő hozzáállást tanúsít az ügyben. Az egész történet kulcsa a felvételire való jelentkezésnél kitölthető űrlap, amelyen nem szerepel a más nyelven történő felvételizés lehetősége. Ebből következik, hogy az egyetemi kar nem is szervezi meg több nyelven a felvételi vizsgát. Mi továbbra is hiszünk a szerbiai igazságszolgáltatás függetlenségében, illetve bízunk abban, hogy majd másodfokon sikerrel járunk. Párhuzamosan pedig nemzetközi terepen is további lépéseket teszünk – hangsúlyozta.

A sajtótájékoztatón a Kanizsa Fesztről is szó esett, melynek szervezéséből a VaMaDisz is kivette a részét. Pénteken és szombaton 11-től 17 óráig szabadegyetem jelleggel különféle előadások, kerekasztal-beszélgetések keretében várják az érdeklődőket. A diákszövetség ilyen módon igyekezett a Kanizsa Feszt nappali programját gazdagítani.