2024. március 28., csütörtök
KEREKASZTAL ZOMBORBAN

A nő szerepe a gazdaságban és a társadalomban

A rendezvényt Izrael szerbiai nagykövetsége, a NALED és Zombor város közösen szervezte azzal a céllal, hogy Vajdaság helyi önkormányzatainak vezetői, a tartományban működő cégek képviselői, az illetékes köztársasági és tartományi szervek és nemzetközi szervezetek képviselői előtt összehasonlítsák Szerbia és Izrael tapasztalatait, és véleményt cseréljenek a nők helyzetének javításáról, mindenekelőtt az Izraeli Női Hálózat elnök asszonyával, Rina Bar-Tallal folytatott beszélgetés során.

A kerekasztalt Dušanka Golubović, Zombor polgármester asszonya, a NALED igazgatóbizottságának tagja nyitotta meg. Közölte, hogy a város jelentős összeget fordít a nemi egyenjogúság megőrzésére. Legeredményesebb projektnek a Pirottal folytatott, immár három éve tartó együttműködés bizonyult, amelynek keretében számos zombori és környékbeli hölgy sajátította el a szőnyegszövést, ennek köszönhetően saját keresetre tett szert.
Alona Fiser-Kam őexcellenciája, Izrael szerbiai nagykövet asszonya kiemelte, hogy a tanácskozáson bemutatott izraeli és más országok gyakorlata szemlélteti, hogy miként lehet növelni a nemi egyensúly arányát a politikában, a gazdaságban és a társadalmi szférában. A bevezető felszólalásokat követően Rina Bar-Tal tartott prezentációt arról, hogy Izraelben miként támogatják a női vállalkozásokat. Szavai szerint Izrael olyan társadalmi víziót támogat, amelyben a nők azonos helyzetben vannak a férfiakkal a szakmai előrehaladásban, aminek célja a rangos társadalmi pozíciók betöltése. Országában az akadémiai szektorban 57,5 százalékos a nők aránya, viszont mindössze 32,2 százalékban töltenek be menedzseri helyeket. A közszférában 60 százalékos a nők aránya, de zömmel az alacsonyabb szinteken.
– Országomban az igazságszolgáltatásban állnak központi helyen a nők. A Legfelsőbb Bíróság elnöke nő, elődje is nő volt, és az év végén ugyancsak hölgy veszi át tőle ezt a tisztséget. A védelmi erőkben a pozícióknak csaknem a kilencven százaléka nyitott a nők előtt, akik jelenleg a katonai tisztségek 70 százalékát töltik be – szemléltette a szakértő.
A nő mint Szerbia gazdaságának motorja témára tartott megbeszélésen elhangzott, hogy a helyi önkormányzatoknak költségvetési szinten kellene kezelniük a nemi egyenjogúság kérdését, a falvakban kiemelten, ahol legtöbb a munkanélküli nő. Számukra akár közmunkákat kellene szervezni, illetve az önfoglalkoztatáshoz vezető programokat, és a vállalkozásaik beindításához szükséges anyagokat és képzéseket biztosítani. Elhangzott, hogy a nők foglalkoztatását rugalmasan kell kezelni, rugalmas munkaidőt biztosítva számukra, hiszen csak így lehetnek egyszerre családanyák és dolgozó nők, akiknek orvoshoz, az óvodába stb. is el kell jutniuk a gyermekükkel. Predrag Vuletić, a szociális és népesedési politikáért, illetve a nemi egyenjogúságért felelős tartományi titkár ezzel kapcsolatosan kifejtette, hogy titkárságának célja a nők helyzetének erősítése a társadalomban. Ide tartozik a családok helyzetének erősítése, a nőegyesületek támogatása.
– Ha sikerül meggyőzni a nőt, hogy van előtte perspektíva, akkor nem csupán a család tartóoszlopaként éli meg magát, hanem jelképévé válik a falunak, a városnak, a gazdaságnak, és mindezekkel együtt a demográfia pozitív szimbólumává is – magyarázta a tartományi titkár.
A munkanélküli nők támogatásának jó példájaként említették a nemi egyenjogúsággal foglalkozó koordinációs testület és a NALED június derekán meghirdetett, 1000 nő elnevezésű programját, amelynek keretében ezer, főleg falusi nőt alkalmaznának, hogy legalább három hónapon keresztül hagyományos kézműves tárgyakat készítsenek, amelyeket később az intézmények és gazdasági cégek ügyviteli és diplomáciai ajándékként adnának tovább, és ez a munka egyben külön jövedelmet biztosít majd a programban résztvevő hölgyeknek.
A zombori kerekasztal a második volt a sorban, amit nemzetközi szakértők bevonásával szervez a nagykövetség Izrael 69 éves függetlenségének napja kapcsán, és annak alkalmából, hogy Izrael és Szerbia diplomáciai kapcsolata 25 esztendős.