2024. március 29., péntek

Kistábor, nagytábor, őrsórák

A topolyai Petőfi Sándor Cserkészcsapat minden nyáron igyekszik változatos és hasznos kikapcsolódási lehetőségeket biztosítani nemcsak a tagságában tevékenykedő gyerekeknek és fiataloknak, hanem azoknak is, akik még nem kapcsolódtak be aktívan a cserkészcsapat munkájába. A cserkésztáborok nagy tradícióval rendelkeznek, és kiváló kikapcsolódási, valamint tanulási lehetőségeket nyújtanak a résztvevőknek. A Petőfi Sándor Cserkészcsapat nyári táborairól és további tevékenységéről a kistábor táborvezetője, Bábi Orsolya számolt be:

– A kistáborunk már lezajlott, június 13-ától 16-áig tartott. Ezt az alsós korosztály számára szerveztük. Szép számban jöttek el a gyerekek, legalább negyven résztvevője volt a háromnapos kistábornak, amelynek programját igyekeztünk úgy összeállítani, hogy minél változatosabb legyen. Volt sportnap, kézművesnap és kirándulás, amelynek keretében a Palicsi Állatkertet látogatták meg a táborozóink, valamint a tóparton sétáltak, játszottak. A sportnap keretében még a kenuzást is kipróbálhatták. A tábornak a cserkészotthon udvara adott helyet.

Jelenleg még szervezés alatt van a nagytábor, amely július 15-e és 23-a között zajlik majd, és július 7-éig várják a jelentkezéseket. 

– Hatéves kortól jelentkezhetnek a gyerekek. Mint minden évben, idén is törekszünk arra, hogy minél színesebb, érdekesebb programot állítsunk össze, és hangsúlyt fektetünk nemcsak a kikapcsolódásra, hanem a tanulásra is. Lesznek kézműves-foglalkozások, kenuzás, sportfoglalkozások, túrázás és sok más érdekesség. Idén a felújított művésztelepen fogunk táborozni. Így nemcsak útiköltséget takarítunk meg, hanem egy szép, nyugodt, ismerős környezetben, Topolyához közel bonyolítjuk le a tábort, ami logisztikailag is megkönnyíti a dolgunkat. Ezt követően augusztus második hetében kenuzásra invitáljuk az érdeklődőket, valamint őrsórákat tartunk. Ezeket az órákat szombatonként 14 órától tartjuk a cserkészotthonban. Nemcsak a cserkészeket várjuk, hanem azokat is, akik érdeklődnek a cserkészet iránt. Ezeken az órákon megismerkedhetnek a tevékenységünkkel, valamint tanulhatnak különböző dolgokat, mint például elsősegély, csomózás, sátorállítás. Játékos formában próbáljuk ezt átadni a gyerekeknek, és szeretettel várjuk az érdeklődőket – mondta Bábi Orsolya.