2024. március 28., csütörtök

Hamarosan Exit!

A fesztivál július 5-én, a nulladik nappal indul – Ezt megelőzően délutáni piknik az újvidéki Duna parkban

Ez a nyári időszak 1967-ben a Szerelem/szeretet nyaraként (Summer of Love) vonult be a történelembe, amelyet egy zenés tüntetés előzött meg San Franciscóban. Ilyen módon szálltak síkra a szabad gondolkodás elvéért, a toleranciáért és a szabad szerelemért. Így indult meg a hippimozgalom, ennek apropóján az idén ünnepeljük a Summer of Love 50. évfordulóját, éppen ezért rengeteg nyári fesztiválnak, így az Exitnek is éppen ez lesz a témája.

A fesztivált megelőzően, július 4-én 17 órától egy kellemes piknikdélutánra is sor kerül a Duna parkban. A szervezők ilyen módon szeretnék beharangozni a 2017-es Exitet. Srđan Šveljo, ismertebb nevén Dj Fanatik a 60-as 70-es évekből készített egy igazi hippi-összeállítást, valamint a The Wizard akusztikus gitárduett előadását is figyelemmel követhetjük. Kortól függetlenül mindenkit várnak a szervezők. A legkisebbeknek külön meglepetésprogrammal készülnek. A piknik befejező számaként hologramshow-t láthatnak a jelenlevők a tó felett a parkban.

Az Exit fesztivál szervezői az idén (július 5-én) nulladik nappal is kedveskednek az érdeklődőknek, aznap lép fel a Killers. Az újvidéki fesztivál július 6-tól 9-ig tart. A szervezők az idén is igyekeznek kitenni magukért, így a rendezvény olyan nevekkel dicsekedhet mint: Liam Gallagher, Years & Years, Rag'n'Bone Man, Jake Bugg, Paul Kalkbrenner, Hardwell, Jason Derulo, Roisin Murphy, Solomun b2b Dixon, The Jesus and Mary Cahin, Jamie Jones, Black Coffee, Alan Walker, Lost Frequencies, Red Axes, Noisia, Foreign Beggars, Ellen Allien, Bjarki, Dax J, Princess Noki...

Az Exit fesztiválra szóló négynapos belépőjegyek a jelenlegi 7490 dináros áron június 30-ig, péntekig vásárolhatók meg. Azok, akik csupán egy napot szeretnének fesztiválozni, belépőjegyeiket június 30-ig különböző árakon válthatják ki. A nulladik napra a jegy ára (július 5.) 2990 dinár, a fesztivál első napjára (július 6.) 2490 dinár, a második napra (július 7.) 2590 dinár, a harmadik napra (július 8.) 2990 dinár, és a negyedik napra (július 9.) 2590 dinár. Minden jegy és csomag országszerte a Vulkan könyvesboltokban, a Gigstix és a www.exitfest.org honlapon keresztül szerezhető be.