2024. április 19., péntek

Összeverekedtek a málnatermesztők és a -felvásárlók

A szerbiai málnaszüret kellős közepén odáig fajult a terményár körüli botrányos helyzet, hogy Ariljéban tettlegesség történt: a tiltakozó megmozdulásra összegyűlt tömegben összetűztek a termelők és a felvásárlók. A rendőrség is kénytelen volt beavatkozni, így gyorsan lecsillapodtak az indulatok.

A verekedés aközben tört ki, miközben Dobrivoje Radović, a Málnatermesztők Társulásának elnöke ismertette a pillanatnyi tényállást és a követeléseket, hangoztatva, hogy magától az államfőtől várják a megoldást.

– 1,83 eurós kilónkénti árat tartunk méltányosnak, Mačvában viszont 120 dinárért vásárolják fel a málnát. Ha július 3-áig nem születik megállapodás, 7-én mindent zárlat alá veszünk az országban – jelentette ki Radović.

A megmozduláson, amelyen részt vettek az užicei és a Bajina Bašta-i termelők is, a felszólalók arra emlékeztettek, hogy tavaly Szerbia 90 000 tonna málnát értékesített külföldön, miközben 25 országból importálta ezt a gyümölcsöt.

A Málnatermesztők Társulásának elnöke a Beta hírügynökségnek azt nyilatkozta, hogy az ariljei tiltakozáson mintegy 5000 ember vett részt.

A TÖRTÉNTEKÉRT VALAKI BELGRÁDBÓL A FELELŐS?

Az incidens kapcsán Milan Stamatović, az Egészséges Szerbia regionális párt kezdeményezőbizottságának elnöke tegnap kijelentette: a verekedésért Belgrádból felelős valaki. Olyan személy, aki „a málnatermesztők dühét a tényleges bűnös, azaz a köztársasági kormány helyett a helyi önkormányzatok felé akarja átirányítani”. Stamatović úgy véli, a belgrádi hatóságoknak az a célja, hogy a málnatermesztők Nyugat-Szerbia városait és községeit vegyék zárlat alá, ott legyenek zavargások, és véletlenül sem a fővárosban.

UGYANEZ TÖRTÉNIK A BÚZA FELVÁSÁRLÁSI ÁRÁVAL

Valami hasonló történik a búza aratása előtt is: noha stratégiai termékről van szó, az árát a felvásárlók alakítják. Ezek viszont nem is dolgozzák fel a kenyérgabonát – hiszen a malmok legnagyobb része nem is működik –, hanem továbbadják vagy exportálják.