2024. március 28., csütörtök

Nyári programok a baptista gyülekezetben

Vidám a hangulat a baptista gyülekezet minitáborában (Fotó: Kazinczy Paszterkó Diana)

Vidám a hangulat a baptista gyülekezet minitáborában (Fotó: Kazinczy Paszterkó Diana)

A nyáron elsősorban a gyerekek kapnak főszerepet a bácskossuthfalvi baptista gyülekezetben. Nyúl Zoltán lelkipásztortól megtudtuk, amellett, hogy a programjaik egyre népszerűbbek – vallási hovatartozástól függetlenül – a helyi ifjúság körében, azokat a családokat is várják, amelyek nem engedhetik meg gyermekeik számára, hogy tartalmas és egyben költséges táborokban élvezzék a nyarat.

– Havonta egyszer szombatonként szervezünk foglalkozásokat a legkisebbek számára. Keddtől csütörtökig 15 és 18 óra között szintén e korosztály részére egy háromnapos angol nyelvi tábor zajlik nálunk. Ezt plakátokkal nem volt módunk meghirdetni, hiszen nemrégiben jelentkezett a foglalkozásokat vezető csapat, amely vállalta a 10 évnél fiatalabbakkal való – teljesen ingyenes – játékos angol- és bibliatanítást. Ezután következik az egész világon, így nálunk is népszerű Grain Game játéktáborunk, amelyet maga az ötletgazda, Chip Riley is megtisztel jelenlétével, fizikai-kémiai kísérleteken keresztül mesél a teremtésről és Isten szeretetéről rendkívül érdekfeszítő formában – mondta Nyúl Zoltán. Hozzátette, hogy Dreán első alkalommal szervez tábort a bácskossuthfalvi és a pacséri baptista gyülekezet – a karácsonyi cipősdoboz-akció sikerén felbuzdulva – egy helybéli csoporttal együttműködve, Nyúl Sára kezdeményezésére, aki elmondta, hogy édesapja jótékonysági megmozdulásaiban közreműködve még általános iskolás társaival együtt ismerkedett meg Dreával, és megkedvelve az ott élő, szeretetre és törődésre éhes közösséget. 

– Gyermekkorom várva várt nyarainak ma is bennem élő és hatalmas erővel ható táborélményeit szeretném átadni az ott élő gyerekeknek. Velük együtt megélni azt a sok kellemes és hasznos – a későbbi életükben is akár motivációként ható – élményt, amivel valamennyien csak nyerhetünk! – mondta Sára.

A gyülekezet lelkésze a további júliusi tervekről szólva a szeretetmunka közösségformáló értékére mutatott rá. 

– A július ismét mozgalmasnak ígérkezik, 15-étől 22-éig tizenhárom belga segítőt látunk vendégül, akik a konyhánk tetőterét készítik majd el. Mellettük minden olyan helybeli segítőkész embert is szívesen várunk, aki ebben bármilyen módon részt szeretne vállalni. Az ezt támogató pályázatoktól függően szeretnénk elegyengetni a bácskossuthfalvi gyülekezeti otthon hátsó füves területét, foci- és röplabdapályát tervezünk itt kialakítani. Ezután a nyolctagú texasi Sowell családot várjuk, hogy az ukulele népszerűsítésével ismét „felhangolják” a lelkünket. A tervek szerint amerikai vendégeink vezetésével több koncertet is hallhatunk majd, a bentlakós táborunkba pedig egész Vajdaság területéről várunk körülbelül ötven résztvevőt. Augusztusban is szervezünk egy tábort a gyermekek számára. Örömünkre szolgál, hogy egyre jobb körülmények között, bővülő tartalommal tudjuk várni nyaranta a vendégeinket – tette hozzá a baptista gyülekezet lelkipásztora, aki elmondta még, hogy augusztusban Debrecenben szervezik meg a Magyar Baptisták Világtalálkozóját, ahova a Kárpát-medence mellett több kontinensről is várnak résztvevőket. Erre az eseményre a lelkész úr az egyház vajdasági tevékenységéről készít tartalmas összefoglalót a bácskossuthfalvi és a pacséri gyülekezet szemüvegén át.

A bácskossuthfalvi baptista gyülekezet gyermek- és ifjúsági táboraiban való részvételi szándékot a 069/789-256-os mobilszámon lehet jelezni.