2024. április 19., péntek

Jóval kevesebb búza terem az idén

Aratónapot tartott tegnap a bánáti Basahíd közelében a Vajdasági Szövetkezeti Szövetség

Csak jelképesen kezdte meg az aratást a kombájn tegnap délelőtt egy Törökbecse és Basahíd közötti parcellán: ezúttal ugyanis csupán a fotósok és az operatőrök kedvéért indult a sorok közé a hatalmas gép. A bemutatóra a 11. Aratónap alkalmából került sor, amelyet a Vajdasági Szövetkezeti Szövetség, a Vajdasági Gazdasági Kamara, valamint az aracsi és óbecsei földműves-szövetkezet szervezett.

Csak jelképesen kezdte meg az aratást a kombájn (Fehér Rózsa képe)

Csak jelképesen kezdte meg az aratást a kombájn (Fehér Rózsa képe)

Miroslav Glavaški, a 120 tagot számláló és mintegy 900 hektárt lefedő Óbecse Földműves-szövetkezet igazgatója az újságíróknak elmondta:

Óbecse és Törökbecse határában már csaknem egy hete aratnak a gazdák, nagyjából a búza felét takarították be a földekről, a kevés csapadék miatt azonban nem lesz bő termés az idén: ahozamok átlag 30 százalékkal kisebbek, mint a tavalyiak, amikor rekordmennyiségű, több mint 19 ezer tonna búzát értékesítettek.

A szakemberek becslése szerint az idén átlag 4,5 tonna búzatermés várható. Glavaški szerint a Tisza bácskai oldalán jobb minőségű termésre lehet számítani, mint a bánáti szántókon, amelyeket komoly aszály sújtott az idén.

Radoslav Jovanov, a Vajdasági Szövetkezeti Szövetség elnöke szerint a bolti vásárlók számára is világossá kell tenni: a termelők befektetési költségei igen magasak, csaknem 101 ezer dinárt tesznek ki, így 4,5 tonnás átlagterméssel számolva a búza ára legalább 22,60 dinár – bizonyos akkumulációval 24 dinár – kellene legyen. Jovanov reményét fejezte ki, hogy az árutartalékokra vonatkozó állami intézkedéseknek köszönhetően emelkedni fog a búza felvásárlási ára.

A Vajdasági Szövetkezeti Szövetség egyébként a napokban azzal a kéréssel fordult a mezőgazdasági minisztériumhoz, hogy minden regisztrált módon átadott búza kilója után fizessen az állam 3 dinár támogatást a gazdáknak – Jovanov szerint ezzel nemcsak a gazdákat ösztönöznék arra, hogy őszre ismét búzát vessenek, hanem a szürkegazdasággal is sikeresen felvehetné a harcot az állam.

Vuk Radojević tartományi mezőgazdasági, erdészeti és vízgazdálkodási titkár derűlátó a búza felvásárlási árát illetően, tájékoztatása szerint a búza ára a múlt heti 14-15 dinárral szemben tegnap már meghaladta a 18 dinárt, és kifejezte abbéli reményét, hogy a végső ár el fogja érni a gazdák által elvárt szintet. Radojević elmondása szerint az eddigi mennyiségnek megközelítőleg a háromszorosa lesz az olajrepcetermés, az idén ugyanis több mint 35 ezer hektáron ültettek ebből a haszonnövényből a vajdasági gazdák, és szójából is jóval több került a földbe, mint tavaly.

Radojević a titkárság elmúlt egy évi teljesítményét értékelve kiemelte: a 8,2 milliárd dináros idei költségvetésük minden korábbit meghaladta, a tavalyinál 80 százalékkal több pénz jut vissza nem térítendő támogatásként a gazdákhoz, és az elmúlt egy évben több jelentős és újszerű intézkedést vezettek be a vajdasági mezőgazdaság – közöttük a női és a fiatal vállalkozók, valamint az önkormányzatok – támogatására.