2024. március 28., csütörtök
VÍZILABDA

Bíró Attila szűkített, megvan a csapat

Bíró Attila, a magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya kijelölte végső keretét a júliusban esedékes budapesti vizes vb-re. A tavaly Európa-bajnokságot nyert és az olimpián negyedikként végzett csapathoz képest két helyen történt változás, Garda Krisztina és Kisteleki Hanna helyett ezúttal Szilágyi Dorottya és Gurisatti Gréta kapott lehetőséget. Nekik ez lesz az első nagy világversenyük a felnőttek között.

Minden edző ezt mondja ilyenkor, ettől függetlenül így van: az összes játékos edzésmunkája jó volt, előreléptek azok is, akik korábban nem voltak bent a csapatban. Úgy gondoltam azonban, hogy nincs értelme tovább várni a szűkítéssel. Objektív módon döntöttem, figyelembe vettem a statisztikákat, a videoelemzéseket és az egész éves teljesítményt. Ehhez hozzátartoztak a bajnoki rangadók, a világligameccsek és a válogatottedzéseken látottak. Ezeket összeadva jutottam el a döntésig. Úgy gondolom, jó csapatunk lesz, jót tesz egy kis vérfrissítés, bizakodó vagyok” – fogalmazott döntését illetően Bíró Attila.

A csapat nem sokat pihent az utóbbi időben, a keretszűkítést követően néhány szabadnapot kaptak a lányok, a héten viszont már folytatódik a munka. Július elején az ausztrálokkal edzőtáboroznak, majd 5. és 7. között a Miskolctapolcán megrendezésre kerülő Vodafone-kupán finomhangol a válogatott, itt Ausztrália, Új-Zéland és az Egyesült Államok lesz Keszthelyi Ritáék ellenfele.

A magyar válogatott vb-csapata, kapusok: Gangl Edina, Kasó Orsolya. Mezőnyjátékosok: Antal Dóra, Bujka Barbara, Czigány Dóra, Csabai Dóra, Gurisatti Gréta, Illés Anna, Keszthelyi Rita, Szilágyi Dorottya, Szücs Gabriella, Takács Orsolya, Tóth Ildikó.

Tornagyőztes a Märcz-csapat

Míg egyesek a világligán szerepeltek, a magyar férfiválogatott Görögországban, a patinás Szamarcidisz-kupán készült a vizes vb-re. Märcz Tamás gárdája Montenegróval, Spanyolországgal, Kanadával és a házigazdákkal mérte össze erejét. A magyarok mérlege igen jó, a görögökkel ugyan 9:9-es döntetlent játszottak, a többieket – Montenegrót, Spanyolországot és Kanadát – viszont legyőzték, ami biztató jel a budapesti vizes világbajnokság előtt, amelyen a vízilabdatorna július 17-én kezdődik.

Szamarcidisz-kupa, 1. forduló: Montenegró–Spanyolország 5:5, Kanada–Görögország 4:9. 2. forduló: Magyarország–Kanada 12:7, Görögország–Spanyolország 4:6. 3. forduló: Kanada–Spanyolország 8:9, Magyarország–Montenegró 9:6. 4. forduló: Kanada–Montenegró 6:13, Görögország–Magyarország 9:9. 5. forduló: Magyarország–Spanyolország 9:7, Görögország–Montenegró 5:6. A végeredmény: 1. Magyarország 10, 2. Montenegró 7, 3. Spanyolország 7, 4. Görögország 4, 5. Kanada 0 pont.