2024. április 19., péntek

Huszonegyedik századi karrierutak

Az idei, XV. Vajdasági Szabadegyetem otthont ad az I. VIFÓ Ifjúsági Konferenciának is

A Vajdasági Ifjúsági Fórum (VIFÓ) és a Vajdasági Magyar Diákszövetség (VaMaDiSz) szervezésében július 4-től 9-éig tart az idei, XV. Vajdasági Szabadegyetem a kishegyesi Kátai-tanyán. Az idei rendezvény mottója: Lehet-e diákból Deák?

A rendezvény gerincét most is az előadások, a kerekasztal-beszélgetések és a közösségünket jelen pillanatban leginkább érdeklő, érintő témák adják. Az előadók között találjuk Pesti Attila belsőépítészt, Léphaft Pál karikaturistát, Csizmadia Anna énekesnőt, akik a művészeti karrierútról beszélgetnek, dr. Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős helyettes államtitkárt, Hajnal Jenőt, a Magyar Nemzeti Tanács elnökét, akik a szabadkai egyetemi campusról és egyéb felsőoktatási témákról szólnak. Beszélgetés zajlik majd Szilágyi Miklóssal, a KMV és dr. Csányi Erzsébettel, a VMTDK szervezőjével is, az érdeklődők Balogh Gábor olimpiai ezüstérmes öttusázóval is megismerkedhetnek. A vajdasági magyar értelmiség utánpótlása, a magyar közösség helyzete témáról dr. Losoncz Alpár, Klemm József, dr. Gábrity Molnár Irén és Baráth Gábor értekezik, a HÖOK Külhoni programját pedig Veres Márton, a HÖOK Külhoni megbízottja mutatja be. Dr. Nógrádi György Mi lesz veled, Európa? címmel tart előadást, a tudományos karrierút elnevezésű kerekasztal-beszélgetés vendégei doktorandusz szervezet tagjai, fiatal egyetemi oktatók, kutatók: Pápista Zsolt, Jurković Mónika, Vass Dorottea, dr. Gogolák László. Az idén megszervezik az I. VIFÓ Ifjúsági Konferenciát is, amelynek előadói Marcikić Márk, Fehér Miklós, Bicskei Dénes és Nagy Abonyi Orsolya lesz. Ezt a konferenciát ősztől folytatni szeretnék, s olyan fiatalok bemutatkozásának adnak lehetőséget, akik valamilyen ötletet valósítanak meg, valami érdekeset tesznek.

Az előadások mellett természetesen az idén is lesznek csapatjátékok, közösségépítő foglalkozások, táncház, zenés estek, Kicsiny falunk címmel pedig érdekesnek ígérkező műhelymunka is, amelynek résztvevői, a csapatok egy falu életébe csöppennek bele és ötletelhetnek arról, hogyan és milyen irányba fejlesztik a közösséget, turizmust, közoktatást.

Rózsa Ramóna, a VIFÓ alelnöke elmondta, a műhelymunkát, mint közösségépítő, ismerkedésre is kiválóan alkalmas foglalkozást, tavaly indították el, és nagyon jók voltak a tapasztalatok.

– Ami az előadásokat illeti, egyértelműen fontos kimondani, hogy mindenkitől tudunk tanulni, egy különleges hangulatú környezetben pedig ezekről a témákról folytatott beszélgetés is másmilyen, mint a hétköznapokban. A fiatal értelmiség, a XXI. századi karrierutak az idei főtémák, mindegyik napnak fontos témái vannak. A szabadegyetem résztvevőit mindig megkérdezzük, hogy ki az, akit előadóként szívesen látnának, milyen témákról hallanának, s ezen kérdőívek kiértékelése is mindig támpontot ad ahhoz, hogy milyen témák mentén szerveződjön a következő szabadegyetem. De azt is megkérdezzük, hogy hány napos rendezvényt szeretnének, és hogy elégedettek-e a helyszínnel. Mindezt összegezve alakul ki egy kép – mondta el Ramóna, akitől megtudtuk, hogy a vállalkozás, karrierépítés az utóbbi években toptémák a fiatalok körében. – A témák évről évre is egyébként gyors ütemben változnak, mert azt látjuk, hogy a fiatalokat mindig inkább más és más érdekli, az új résztvevők is lehet, hogy teljesen más témák iránt érdeklődnek, mint azok, akik már éppen elhagyták a szabadegyetemet.

A XV. Vajdasági Szabadegyetemen való részvételre június 30-áig még lehet jelentkezni. Bővebb információ a www.szabadegyetem.vifo.rs oldalon található.