2024. március 29., péntek

Falunap Piroson

A kicsik műsora vastapsot kapott (kép: Diósi Árpád)

A kicsik műsora vastapsot kapott (kép: Diósi Árpád)

A Fehér Ferenc Magyar Művelődési Egyesület szervezésében szombaton este a pirosiak alkalmi műsorral emlékeztek meg a falu újratelepítésének 231. évfordulójáról. 1786. június 20-án 63 nagykunsági család érkezett a gróf Hadik András futaki birodalmához tartozó Pirosra. Mint Gyülvészi Géza, a művelődési egyesület elnöke lapunknak elmondta, immár tíz éve emlékeznek meg a falu visszatelepítéséről. A már 17 éves művelődési egyesületet a kézimunkacsoport, a vegyes kórus, a gyermekkórus és a Csíra énekkórus alkotja. Hozzátette, az egyesület pályázatok által működik, s bár az idén nincsenek megelégedve a községi pénzeloszlással, anyagi gondjaik nincsenek.

– Az utolsó népszámlálási adatok szerint Piroson csaknem hétszáz magyar élt, de ma már biztosan kevesebben vagyunk, a művelődési egyesületünknek pedig száztíz tagja van. Szinte minden hatodik-hetedik pirosi magyar tagja az egyesületünknek. Ez az összefogás az, ami fenntart és éltet bennünket – mondta az elnök.

A művelődési egyesület nevében Gyülvészi Géza elnök köszöntötte az egybegyűlteket és az alkalmi műsor vendégfellépőit: Mitrovicáról a Szerémség MME tánccsoportját és Kátyról a Petőfi Sándor MME asszonykórusát. Az alkalmi ünnepi műsorban rajtuk kívül fellépett a helyi művelődési egyesület vegyes kórusa, valamint bemutatkoztak az egyesület gyermek szakosztályai is, amelyek az utolsó műsorszámukkal, a Lakodalmas játékokkal elkápráztatták az egybegyűlteket.